Hajnal: a helyén kell kezelni ezt a sikert is

2024.11.08. 18:30
Hajnal Tamás (Fotó: Árvai Károly)
Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója szerint a helyén kell kezelni az ukrán Dinamo Kijev csütörtöki 4–0-s legyőzését az Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában.

„Az első pillanattól kezdve jól játszottunk, a meccsterv jól működött” – kezdte értékelését pénteken az M1 aktuális csatornán Hajnal.

Hozzátette: az ukrán Vladiszlav Dubincsak 17. percben történt kiállítása az FTC játékosait is megzavarta kicsit, volt néhány letámadásbeli csúszásuk, illetve az ellenfélnek olyan mélységi beindulásai, amelyekre a magyar bajnoki címvédő nem reagált jól. Ezt leszámítva kontroll alatt tartották a mérkőzést, uralták a játékot, magas labdaszerzéseik voltak, amelyekből gólokat tudtak szerezni.

„A ritmust magasan tudtuk tartani, sőt a második félidőben növeltük is. Nagyon jó volt, hogy nem elégedtünk meg a vezetéssel, megszereztük a második gólt, majd mentünk a harmadikért és a negyedikért is. A cserék lökést adtak a csapatnak, nagyon jó volt a csapatszellem a pályán” – folytatta Hajnal.

Külföldi szakportálok szerint a két győzelemmel és két vereséggel álló FTC-nek már több mint hetven százalék esélye van a továbbjutásra. A sportvezető erről elmondta, ők az elejétől fogva mondták, hogy ebben az új rendszerben szeretnének továbbjutni és a rájátszásba kerülni.

„Jó úton járunk, de még négy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A helyén kell kezelni ezt a sikert is, de sok önbizalmat lehet belőle meríteni. Nagyon jó érzésekkel jöttünk haza, ez a siker nagyon sokáig megmarad az emlékeinkben” – nyilatkozta.

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
DINAMO KIJEV (ukrán)–FERENCVÁROSI TC 0–4 (0–0)
Hamburg, Volksparkstadion. V.: Mohammed Al-Hakim (svéd)
DINAMO KIJEV: Buscsan – O. Karavajev, Bilovar, Mihavko (Popov, 80.), Dubincsak – Bujalszkij (Vivcsarenko, 24.), Brazsko, Saparenko (Rubcsinszkij, 63.) – Kabajev (Braharu, 63.), Vanat (E. Guerrero, 63.), Volosin. Vezetőedző: Olekszandr Sovkovszkij  
FTC: Dibusz – Makreckis (Kaján, 64.), I. Cissé (Botka, 55.), Gartenmann, Ramírez – Abu Fani, Rommens (Maiga, 64.) – Kady, Zachariassen, A. Traoré (Gruber, 67.) – Varga B. (Saldanha, 76.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Kiállítva: Dubincsak (17.)  
Gólszerzők: Varga B. (54., 67.), Zachariassen (56.), Saldanha (76.) 

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSA ITT OLVASHATÓ!

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
1. Lazio44––11–2+912
2. Ajax431–13–1+1210
3. Galatasaray431–12–8+410
4. Eintracht Frankfurt431–8–4+410
5. Anderlecht431–7–3+410
6. Athletic Bilbao431–6–2+410
7. Tottenham Hotspur43–18–4+49
8. FCSB43–17–5+29
9. Lyon42118–4+47
10. Rangers42118–5+37
11. Olympiakosz Pireusz42115–3+27
12. Bodö/Glimt42116–5+17
13. Midtjylland42114–3+17
14. FERENCVÁROS42–27–4+36
15. Manchester United413–7–5+26
16. Viktoria Plzen413–7–6+16
17. AZ Alkmaar42–26–606
18. Besiktas42–24–8–46
19. Hoffenheim41215–505
20. Roma41213–305
21. Fenerbahce41215–6–15
22. FC Porto41128–804
23. Slavia Praha41123–304
24. Elfsborg41127–8–14
25. Real Sociedad41125–6–14
26. Braga41124–7–34
27. Twente4–314–6–23
28. Malmö41–33–6–33
29. Qarabag41–33–9–63
30. Union Saint-Gilloise4–222–4–22
31. Riga FS4–224–8–42
32. Nice4–224–8–42
33. PAOK4–133–8–51
34. Ludogorec4–131–6–51
35. Maccabi Tel-Aviv4––42–11–90
36. Dinamo Kijev4––40–10–100

 

 

Legfrissebb hírek

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28