Szoboszlaiék prágai, Sallaiék londoni ellenfelet kaptak az Európa-liga-nyolcaddöntőben

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2024.02.23. 11:55
Kiderült, kivel játszik a Liverpool a legjobb 16 között (Fotó: Getty Images)
A Szoboszlai Dominik fémjelezte Liverpool és a Sallai Rolandot, Szalai Attilát foglalkoztató Freiburg is ellenfelet kapott a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének pénteki sorsolásán: előbbi a Sparta Praha, utóbbi a West Ham United ellen küzd meg a legjobb nyolcba jutásért.


A Liverpool a Galatasarayt otthon 4–1-re kiütő Sparta Prahát kapta ellenfeléül, míg a Freiburg számára nem ismeretlen a West Ham United, hiszen már a csoportkörben is megmérkőzött ellene, ráadásul kétszer (akkor oda-vissza nyertek a londoniak). 

Számunkra természetesen a magyar szál volt a legfontosabb, de azokon kívül is kialakult néhány egészen érdekes párosítás. A tavalyi El-döntős AS Roma például az angol Brightonnal vívhat nagyszerű csatát, de hazai fronton egyaránt gyengélkedő Marseille, Villarreal páros egymás elleni meccse is érdekes lehet. A sorozat nagy esélyesei közül az AC Milan a Slavia Prahával, a Bayer Leverkusen az azeri Quarabaggal játszik. 

EURÓPA-LIGA,
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sparta Praha (cseh)–Liverpool (angol) 
Marseille (francia)–Villarreal (spanyol) 
AS Roma (olasz)–Brighton (angol) 
Benfica (portugál)–Rangers (skót) 
Freiburg (német)–West Ham (angol) 
Sporting (portugál)–Atalanta (olasz) 
AC Milan (olasz)–Slavia Praha (cseh) 
Quarabag (azeri)–Leverkusen (német) 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpoollal BL-győztes Djibril Cissé fia profi szerződést kapott a „vörösöknél”

Angol labdarúgás
2026.06.12. 12:20

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
2026.06.11. 07:50

Kerkez Milos és Sallai Roland sem játszhat a kazahok ellen

Magyar válogatott
2026.06.07. 12:49

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Még mindig téma Szoboszlai Dominik mémmé váló ruhás képe, jogi lépéseket tesz az ügynöksége

Minden más foci
2026.06.05. 09:03
Ezek is érdekelhetik