Sportrádió: „Ez futballünnep volt” – Orosz Pál a Fradi csütörtöki El-meccséről

2023.03.17. 16:16
null
Orosz Pál számára hatalmas fegyvertény, hogy az FTC ötvenezer ember előtt lépett pályára az El-ben (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a Ferencvárosi TC 2–0-s vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtök esti visszavágóján, így búcsúzott a sorozattól. A magyar rekordbajnok ügyvezető igazgatója, Orosz Pál a Sportrádió Hazafutás című műsorában értékelte a Fradi produkcióját.

 

„Óriási dolog, hogy ennyi embert ki tudott vonzani a Ferencváros a stadionba. Futballünnep volt. Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, ne feledjük el, hogy egy jó formában lévő Bundesliga-csapattal játszottunk, és egy ilyen csapatot megverni akkor is nagy kihívás, ha nem vagyunk tele sérültekkel. A jelen pillanatban tele voltunk sérültekkel, és mégis ennyien kijöttek – külön köszönet a szurkolóknak, óriási hangulatot teremtettek” – hívta fel a figyelmet az ötvenezres nézőszámra Orosz Pál, aki az eredmény tekintetében realista maradt.

„Azt tudomásul kell venni, hogy van különbség egy Bundesliga-csapat és közöttünk. Ezzel együtt nem végeztek ki minket, mint mondjuk a Sahtart tegnap vagy az RB Leipziget a Bajnokok Ligájában. Úgy gondolom, állva haltunk meg egy fantasztikus menetelés végén. (...) A magyar bajnokság mérkőzésszámának a felét nyomtuk végig a nemzetközi porondon július óta, és ezek a meccsek az esetek nagy részében más tempót és koncentráltságot igényelnek” – foglalta keretbe a Ferencváros európai kalandját a klub ügyvezető igazgatója.

A TELJES BESZÉLGETÉST ITT LEHET MEGHALLGATNI!

Legfrissebb hírek

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
23 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00