Eurofutball: nyertek a Ferencváros El-ellenfelei a hétvégén

Vágólapra másolva!
2022.10.02. 20:48
null
Embolo (balra) egy, Ben Yedder három gólig jutott (Fotó: AFP)
A bajnoki veretlenségét vasárnap délután a Kecskeméti TE otthonában elvesztő Ferencváros Európa-ligabeli csoportellenfelei hazájuk bajnokságában egyaránt győzni tudtak. A török Trabzonspor még szombaton győzött a Kayserispor otthonában, a Monaco vasárnap hazai pályán mesterhármasig jutó Wissam Ben Yedder vezetésével 4–1-re diadalmaskodott a – szintén El-résztvevő – Nantes ellen, az FTC csütörtöki ellenfele, a Crvena zvezda az újvidéki Mladost vendégeként nyert.

A Ferencváros El-ellenfelei közül a Trabzonspornak volt a legnehezebb dolga, hiszen hamar hátrányba került még szombaton a Kayerispor otthonában: Mario Gavranovic a 25. percben juttatta vezetéshez a hazaiakat, s Marek Hamsíkék csak a második félidő hajrájában tudtak fordítani: a 77. percben Anasztasziosz Bakaszetasz egyenlített büntetőből, a győztes gólt Umut Bozok szerezte a 83. percben.

Vasárnap a francia élvonalban szereplő Monaco tulajdonképpen tükörsima győzelmet aratott a – Monacóhoz hasonló eredményességgel szintén az El csoportkörében szereplő – Nantes ellen: Brees Embolo már a 2. percben vezetést szerzett, majd kiosztott egy gólpasszt Wissam Ben Yeddernek, aki a 28. percben már második gólját szerezte. A francia támadó a 60. percben értékesített büntetőjével tette teljessé mesterhármasát, a 4–1-es végeredmény Ciao öngóljával alakult ki.

Az FTC csütörtöki ellenfele, a Crvena zvezda szintén négy gólig jutott az újvidéki Mladost otthonában, pedig nem úgy indult, hogy gólzáporos győzelem lesz a vége, mert a 6. percben Pesics büntetőt hibázott. Újabb hat perc múlva Mirko Ivanics szerzett vezetést a vendégeknek, s ezt követően a hazaiak egészen jól tartották magukat. A hajrában aztán kijött a belgrádiak fölénye, s a 70. perctől már a helyzeteik sem maradtak ki, előbb Alekszandar Katai növelte az előnyt, majd Ivanics második gólja után Guelor Kanga állította be a 4–0-s vendégsikert jelentő végeredményt, büntetőből.

FRANCIA LIGUE 1
9. FORDULÓ
Monaco–Nantes 4–1
(Embolo 2., Ben Yedder 6., 28., 60. – utóbbit 11-esből, ill. Ciao 79. – öngól)

TÖRÖK SUPERLIG
8. FORDULÓ

Kayserispor–Trabzonspor 1–2 (Gavranovic 25., ill. Bakaszetasz 77., Bozok 83.)

SZERB SUPERLIGA
13. FORDULÓ
Mladost GAT–Crvena zvezda 0–4 (Ivanics 12., 84., Katai 70., Kanga 87. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
59 perce

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
8 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04
Ezek is érdekelhetik