El: Henry Wingo csütörtökön célba érne a Fradival

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.10.25. 17:01
null
Henry Wingo Belgrádban játszott legutóbb az El-ben (Fotó: Getty Images)
A Belgrádban elszenvedett sérülése már a múlté. Henry Wingo kéthetes kihagyás után a Puskás Akadémia elleni (4–2) meccsen már ott volt a védelem jobb oldalán, a tőle megszokott lendületes futballt nyújtotta. A hátvédre a Monaco elleni csütörtöki Európa-liga-mérkőzésen is nagy szerep hárulhat, többek között neki kell feltartóztatnia a francia támadókat.

„A Monaco elleni idegenbeli győzelmünk örök emlék –emlékezett vissza Henry Wingo a szeptemberi találkozóra, amelyen a Ferencváros Vécsei Bálint góljával győzött Monacóban. –Az a mérkőzés végképp elhitette velünk, van keresnivalónk a csoportkörben. Ezúttal mi játszunk idehaza, kellő önbizalommal várjuk a csatát. Azzal persze mindannyian tisztában vagyunk, hogy a Monaco nagyszerű csapat, Budapesten alighanem kettőzött erővel lép pályára. Egyfelől szeretne törleszteni a monacói mérkőzés miatt, másfelől, ha a csoport élén akar végezni, fontos számára a három pont megszerzése. Kemény meccsre számítok, igaz, a csoportkörben mindegyik az.”

Henry Wingo 2021 januárjában érkezett Magyarországra, azóta besöpört a csapattal két bajnoki címet, egy Magyar Kupa-elsőséget, és immár másodszor szerepel az együttessel az Európa-liga csoportkörében. Az amerikai játékos úgy látja, a Ferencváros megérett arra, hogy ezen a szinten is nagyot alkosson. Egyáltalán nem a véletlen műve, hogy négy kört követően kilenc ponttal csoportja élén áll.

„Egységesek, erősek vagyunk –folytatta a 27 éves játékos. –Kíváncsi vagyok, a Monaco milyen felfogásban lép pályára Budapesten, megpróbálja-e rögtön magához ragadni a kezdeményezést, vagy óvatosabban kezd. Ha engem kérdeznek, alighanem az első perctől bátran jön előre, fontos lesz, hogy hátul egyetlen pillanatra se hagyjon ki a figyelmünk.”

Philippe Clement együttese az utóbbi három tétmérkőzésén nyeretlen, Trabzonban 4–0-ra kikapott az El-ben, majd a bajnokságban hazai pályán 1–1-et játszott a Clermont-nal, a hétvégén pedig a Lille otthonában maradt alul 4–3-ra. Henry Wingo szerint ez nem tévesztheti meg őket, harcos, elszánt Monacóra számít.

A védő életre szóló élménynek tartja, hogy ilyen kaliberű csapatok ellen futballozhat az Európa-ligában, és ha úgy adódik, szívesen cserél mezt egy-egy ellenfelével.

„Legutóbb a Crvena zvezda szerb válogatott védőjével, Milan Rodiccsal elcseréltük a dresszünket. Én a védelem jobb, ő a bal oldalán futballozott, sokszor találkoztunk egymással a pályán. A Monaco ellen nem tervezek előre, meglátjuk, milyen kedvem lesz a mérkőzés lefújásakor. Szeretnénk újra győzni, adott esetben az egy pont sem lenne rossz, hiszen az azt jelentené, elértük célunkat, a tavasszal is vár ránk nemzetközi kupamérkőzés.”

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
H-CSOPORT
21.00: Crvena zvezda (szerb)–Trabzonspor (török)
21.00: Ferencváros–Monaco (francia) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROS 4 3 1 7–7 0 9
2. Trabzonspor 4 2 2 9–7 +2 6
3. Monaco 4 2 2 4–6 –2 6
4. Crvena zvezda 4 1 3 6–6 0 3

KORÁBBI EREDMÉNYEK
1. FORDULÓ

Crvena zvezda (szerb)–Monaco (francia) 0–1
Ferencváros–Trabzonspor (török) 3–2

2. FORDULÓ
Trabzonspor (török)–Crvena zvezda (szerb) 2–1
Monaco (francia)–Ferencváros 0–1

3. FORDULÓ
Crvena zvezda (szerb)–Ferencváros 4–1
Monaco (francia)–Trabzonspor (török) 3–1

4. FORDULÓ
Ferencváros–Crvena zvezda (szerb) 2–1 (1–0)
Trabzonspor (török)–Monaco (francia) 4–0 (1–0)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik