El: a DVTK korábbi vezetőedzője szerint továbbjuthat az FTC

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 20:51
null
Fernando FernÁndez dicséri a Fradit és a magyar labdarúgást (Fotó: malagahoy.es/)
Fernando Fernández, a Real Betis labdarúgócsapatának másodedzője szerint a Ferencváros versenyben lehet a továbbjutó helyek valamelyikéért az Európa-ligában, ahol azonos csoportban szerepel a spanyol együttes a magyar bajnokkal.

 

A 42 éves szakember, aki korábban játékosként erősítette, majd edzőként irányította a Diósgyőri VTK együttesét, az M1 aktuális csatornának elmondta: sok barátja van Miskolcon, így továbbra is figyelemmel követi a jelenleg másodosztályú csapatot, és az élvonalbeli küzdelmeket is.

A spanyol tréner kiemelte, a magyar futball, így a Ferencváros is óriásit fejlődött az elmúlt tíz évben, mára már egyáltalán nem meglepetés, hogy a zöld-fehérek sorozatban harmadszor is egy európai kupasorozat csoportkörében szerepelnek.

Fernando Fernández megjegyezte, a Betis három sorozatban is érdekelt, ugyanakkor az Európa-liga fináléját éppen Sevillában rendezik, de egyelőre mérkőzésről mérkőzésre készülnek. Hozzátette, a Ferencváros is odaérhet a továbbjutást jelentő első három hely – a harmadikkal a Konferencia-ligába lehet átkerülni – valamelyikére.

A szakember kiemelte: rendkívül büszke rá, hogy az elmúlt húsz-harminc év egyik meghatározó edzője, a chilei Manuel Pellegrini mellett dolgozhat, akinek korábban játékosa is volt. Hozzátette, a Betisnél az a cél, hogy a gárda hasonlóan jól szerepeljen a La Ligában, mint az előző szezonban, amikor is a hatodik helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik