Ekl: Kicsit idegesebbek voltunk, de szépen megoldottuk a feladatot – Hornyák

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 22:55
null
Hornyák Zsolt köszönetet mondott játékosainak (Fotó: Török Attila)
Az Európa-konferencialiga selejtezőjében az 1. forduló visszavágóján a Puskás Akadémia 2–0-ra legyőzte Felcsúton a finn Inter Turkut, ezzel továbbjutott a magyar csapat. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az Inter Turku vezetőedzője, José Riverio nagyon csalódott volt a mérkőzés után.

„Nagyon rosszul kezdtük a meccset, korán gólt szerzett a Puskás Akadémia. Utána egy olyan mérkőzés kezdődött, amit tisztán domináltunk. Megtaláltuk a teret a középpálya középső részén, jól be tudtuk passzolni a labdát, közvetlenül a védelmet támadtuk, viszont hiányzott a pontos befejezés. A második félidőben minőségi futballt játszottunk, mindenben domináltunk, többet volt nálunk a labda, a Puskás pedig az ellencsapásra várt. Ez sikerült is neki egy elszigetelt kontrából, ezzel véget ért a mérkőzés.”

Kérdésre válaszolva hozzátette: ha nincs a Puskás korai gólja, szerinte akkor is hasonló lett volna a mérkőzés képe, vagyis a finn gárda dominálta volna a találkozót. A végén magától még annyit mondott: sok sikert kíván a magyar csapatnak, mert megérdemelte a továbbjutást.

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt megköszönte játékosainak a hozzáállást, valamint szavaiból az is kiderült: csapata szándékosan engedte át a kezdeményezést az ellenfélnek.

„Teljesítettük a célt, amit kitűztünk magunk elé. Jó első meccs után kicsit idegesebbek voltunk, többet fókuszáltunk a védekezésre, ami kicsit szokatlan a Puskás Akadémia stílusától. De most az erőteljes védelemre és a jó ellentámadásokra akartunk építeni. Több labdát akartunk megtartani a középpályán, de kicsit idegesebbek voltunk, mert hiányzik még a nemzetközi rutin, viszont a fiúk így is szépen megoldották a feladatot. Elviselték azt a felelősséget, amit mi és a közvélemény is rájuk rakott, vagyis, hogy az egész országot képviseljük. A játékban kicsit hiányérzetem van, nem volt az a kombinatív foci, ami jellemző ránk. A Turku nagyot küzdött, kellemetlen ellenfél, úgyhogy kicsit egyszerűsítettük a játékunkat. Amit elterveztünk, az bejött, nyertünk kettő-nullára, és továbbjutottunk. Remélem, jól fogunk szerepelni a következő fordulóban is.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KISS TAMÁS A MÉRKŐZÉS UTÁN

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
VISSZAVÁGÓ
Puskás Akadémia FC–Inter Turku (finn) 2–0 (1–0)
Felcsút,
Pancho Aréna, 1600 néző. V: Cilosz (görög)
PAFC:
Tóth Ba. – Nagy Zs., Stronati, Joao Nunes, Spandler – Favorov (Kozák, 90+1.), Van Nieff – Slagveer (Komáromi, 82.), Plsek, Kiss T. – Puljic (Corbu, 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Turku:
H. Moisander – Ketting, Hoskonen (Nurmi, 81.), Hämäläinen – Järvenpää, Annan (Yrjas, 82.), A. Sanz, Hyvärinen (Engström, 82.) – Kagajama (Paananen, 62.) – Källman, Furuholm. Vezetőedző: José Riveiro
Gólszerző:
Annan (4. – öngól), Van Nieff (87.)

Továbbjutott: a Puskás Akadémia, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Szolnoki Roland: Július végére százszázalékos állapotban leszek

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 11:38

„Pécsi Árminnak öt év alatt kell Premier League-szintű kapussá válnia”

Légiósok
2025.06.10. 06:37

Puskás Akadémia: óriási klubok érdeklődtek Pécsi Ármin iránt

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 12:06

Pécsi Ármin: Az a legfontosabb, hogy nagyon keményen és kellő türelemmel dolgozzak

Angol labdarúgás
2025.06.07. 18:23

Pécsi Ármin a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.07. 18:01

A Fradihoz szerződhet a Felcsútról távozó Jonathan Levi – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 12:25
Ezek is érdekelhetik