Ekl: a szurkolók lendíthetik előre a DAC-ot és az Eszéket

2021.07.28. 09:18
null
Schäfer Andrásnak és így a DAC-nak is lendületet adhat, hogy nem üres lelátó előtt kell futballozni csütörtökön (Fotó: DAC)
Szoros mérkőzésekre van kilátás a legkisebb európai kupasorozatban, Dunaszerdahelyen és Eszéken is fergeteges buzdításra készülnek a drukkerek.

 

Elkél a DAC-nak a buzdítás! A dunaszerdahelyiek egygólos hátrányból várják a csütörtök esti, 20.45 órakor kezdődő, Partizan elleni visszavágót – és ami ebben jó hír, az Európa-konferencialiga selejtezője második fordulójának második mérkőzésén Schäfer Andrásék szurkolók előtt léphetnek pályára. Ha telt ház nem is lehet a Mol Arénában, az előírásoknak megfelelően félig megtelhet a stadion, ez már elegendő ahhoz, hogy nagyszerű hangulatban futballozhassanak a csapatok. A lelkes DAC-szurkolókon nem múlhat a remélt siker, az atmoszféra már csak azért is nagyszerű lehet, mert az 1–0-s belgrádi vereség után izgalmas találkozó elé néznek az együttesek. Schäfer András a párharc első találkozóján is jól futballozott, a visszavágón alighanem még több múlik a futballján, míg a vendégeknél az első találkozón csereként beálló Holender Filip tehet hozzá a Partizan futballjához.

A Sepsi OSK is hasonlóan érdekes összecsapásra számíthat, miután a Spartak Trnava elleni párharc első felvonásán 0–0-s döntetlent játszott, így jó esély kínálkozik rá, hogy a Leontin Grozav edzette csapat túljusson szlovák riválisán. Nagy érvágás a Sepsinek, hogy az első találkozó hajrájában kiállították a csapatkapitány Bogdan Mitreát, aki ezért nem léphet pályára a visszavágón, ettől függetlenül a második európai kupamérkőzésére készülő Sepsi jó eséllyel túljuthat a nagyszombati riválisán.

Az NK Osijek – Kleinheisler Lászlóval a soraiban – gól nélküli döntetlent játszott a lengyel Pogon Szczecin otthonában, az eszéki klub honlapja szerint így immár a csapatuk számít a párharc esélyesének. Tény, a 0–0 remek kiindulási alap, hazai környezetben, hazai szurkolók előtt pedig igenis kiharcolhatják a továbbjutást az eszékiek. A szurkolók nagy buzdításra készülnek, mi több, az ultrák szerint a Pogon Szczecin elleni találkozó fontosabb lesz, mint a múlt hét végi, Hajduk Split elleni 2–1-es győzelem. Európában ugyanis nincs lehetőség a javításra, csütörtökön este 21 órától kell megmutatni, az NK Osijek igenis felnőtt az Európa-konferencialiga mezőnyéhez (is).

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Csütörtök, 20.45

DAC (szlovákiai)–Partizan Beograd (szerb)
Az 1. mérkőzésen: Partizan–DAC 1–0

Csütörtök, 18.30
Sepsi OSK (romániai)–Spartak Trnava (szlovák)
Az 1. mérkőzésen: 0–0

Csütörtök, 21.00
NK Osijek (horvát)–Pogon Szczecin (lengyel)
Az 1. mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40