Ekl: a lett sportportál szerint a Puskás Akadémia a favorit

BORSOS LÁSZLÓ (Riga)BORSOS LÁSZLÓ (Riga)
Vágólapra másolva!
2021.07.22. 10:57
null
Joao Nunes (lent) és Jakov Puljic (Fotó: Török Attila)
A lett sajtót nem hozza lázba az FK RFS csütörtöki Európa-konferencialiga-mérkőzése, a találkozót beharangozó portál szerint a jelentős igazolásokat nyélbe ütő Puskás Akadémia a párharc esélyese.

 

Az már a mérkőzést megelőző, szerdai sajtókonferencián egyértelmű volt, hogy az FK Rigas FS csütörtöki Európa-konferencialiga-mérkőzése nem különösebben mozgatja meg a helyieket. A szervezők jelezték, nagyon kevés szurkolót várnak a találkozóra, két héttel ezelőtt az első selejtezőkörben 352 néző előtt fogadták a feröeri KÍ-t, de az is beszédes, hogy lapunkon kívül csupán egy helyi médium képviseltette magát az eseményen – hiába, az országban a jégkorong és a kosárlabda is kenterbe veri a futballt népszerűségben. Mindezek tükrében talán nem meglepő, hogy a lett médiában nem szenteltek kolumnás cikkeket a Puskás Akadémia elleni összecsapás beharangozásának.

A sportacentrs.com munkatársa, Emils Ozerinskis azonban „tollat ragadott”, s megírta várakozásait a magyar idő szerint 18 órakor kezdődő találkozó kapcsán. Az újságíró szerint a rigai csapatnak nem kell megbirkóznia az esélyesség terhével, mivel a két klub játékosállományának becsült értéke és a két bajnokság közötti objektíven mérhető különbség miatt a Puskás Akadémia számít favoritnak.

Egyébiránt az RFS-nek nem szokatlan az a helyzet, hogy esélytelenebbként ütközik meg ellenfelével a nemzetközi kupaporondon, mivel az előző selejtezőkört leszámítva, amelyben a feröeri KÍ-t drámai körülmények között, nem várt hazai vereség után idegenben kiütötte, mindannyiszor az esélytelenebb csapatként tartották számon.

A felcsútiak vetélytársánál felbukkant egy új név, az észt válogatott balhátvéd Artur Pikket is nevezték a találkozóra (aki nem mellesleg az előző szezonban a DVTK labdarúgója volt, hét NB I-es bajnokin szerepelt – a szerk.), de a nyáron érkező középcsatárt, Deniss Rakelst is nevezték a keretbe. A portál megjegyzi, a magyar ezüstérmes még nem kezdte el a bajnoki szereplését, az idény első mérkőzéseit a finn Inter Turku ellen vívta, amelyen 3–1-es összesítéssel lépett túl. Egyetlen labdarúgót sem adott az Eb-szereplő magyar válogatottnak, ugyanakkor több jelentős igazolást is nyélbe ütött: a szerző megemlíti a másfél millió euróra taksált horvát Jakov Puljic és a cseh belső védő, Patrizio Stronati érkezését.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

18.00: FK Rigas FS (lett)–Puskás Akadémia, Jurmala (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Szolnoki Roland: Július végére százszázalékos állapotban leszek

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 11:38

„Pécsi Árminnak öt év alatt kell Premier League-szintű kapussá válnia”

Légiósok
2025.06.10. 06:37

Puskás Akadémia: óriási klubok érdeklődtek Pécsi Ármin iránt

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 12:06

Pécsi Ármin: Az a legfontosabb, hogy nagyon keményen és kellő türelemmel dolgozzak

Angol labdarúgás
2025.06.07. 18:23

Pécsi Ármin a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.07. 18:01

A Fradihoz szerződhet a Felcsútról távozó Jonathan Levi – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 12:25
Ezek is érdekelhetik