El: A Zeta minőségi csapat, de mi erősebbek vagyunk – Hadzic

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.20. 20:09
Anel Hadzic, a Mol Fehérvár FC bosnyák futballistája csapata Zeta elleni Európa-liga-selejtezője előtt beszélt a montenegrói FOS Mediának a párharcról, valamint az NB I-ről is.

„A Zeta olyan csapat, amelyet semmiképpen sem becsülhetünk le – mondta a FOS Mediának Anel Hadzic.Az együttes gyakran szerepel a nemzetközi kupaporondon, minőségi ellenfélről van szó.”
„A Zeta olyan csapat, amelyet semmiképpen sem becsülhetünk le – mondta a FOS Mediának Anel Hadzic.Az együttes gyakran szerepel a nemzetközi kupaporondon, minőségi ellenfélről van szó.”

A fosmedia.me gyorsan hozzáteszi, hogy a tavaly Mol Vidi FC néven futó együttes a párharc favoritja, és hogy az előző idényben 14 mérkőzést játszott az európai kupákban, miközben az FK Zeta az előző kilenc évben összesen játszott ennyit.

„A Zeta elleni meccsekre maximális erőbedobással készülünk majd, ugyanúgy, ahogyan minden európai meccsünkre. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a mi csapatunk kvalitásai jobbak” – tette hozzá Hadzic, aki újra el szeretne jutni a csoportkörig együttesével.

„A célunk, hogy az Európa-liga csoportkörébe jussunk
– mondta a 29 éves bosnyák középpályás, aki a magyar futballra is kitért. – A magyar labdarúgás minden évben fejlődik, rengeteget fektetnek az infrastruktúrába. Ennek természetesen látszik az eredménye az európai porondon. Arra számítok, hogy a magyar bajnokság évről évre erősödik és érdekesebb lesz.”

EURÓPA-LIGA 2019–2020

1. MÉRKŐZÉSEK (július 11., az elöl szereplő csapatok rendezik az első meccseket, a hátul szereplők pedig a visszavágókat egy héttel később, azaz július 18-án. A pontos órarend még nem ismert, ezt a szokásoknak megfelelően később készíti el az Európai Labdarúgó-szövetség, vagyis az UEFA)
20.00: Mol Fehérvár (magyar)–FK Zeta (montenegrói)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Budapest Honvéd (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Debreceni VSC (magyar)–Kukësi (albán)
Debrecen, Nagyerdei Stadion
FC DAC1904 (Dunaszerdahely, szlovákiai)–KS Cracovia (lengyel)
Dunaszerdahely, Mol Aréna

 

Legfrissebb hírek

Észak-Macedóniát is legyőzte a női röplabda-válogatott az Európa-ligában

Röplabda
2026.06.06. 20:09

Guessand történelmet írt, egy idényen belül két európai kupasorozatot is megnyert

Európa-konferencialiga
2026.05.28. 12:27

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04
Ezek is érdekelhetik