Sevilla: 15 millióért vettek védőt, játszhat az Újpest ellen

MURÁNYI DOMONKOS (Sevilla)MURÁNYI DOMONKOS (Sevilla)
2018.07.26. 12:08
A Sevilla labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy megvásárolta a Rennes francia utánpótlás-válogatott középhátvédjét, Joris Gnagnont, aki a Celta Vigótól szerződtetett Sergi Gómezszel egyetemben akár pályára is léphet az Újpest elleni Európa-liga-selejtező első, csütörtök esti mérkőzésén.

Az elefántcsontparti felmenőkkel rendelkező Gnagnon ötéves szerződést írt alá az andalúziai klubbal, amely a hírek szerint 15 millió eurót fizetett érte. A 21 éves belső védő az elmúlt két idényben 70 meccsen lépett pályára a francia élvonalban, és három gólt szerzett.

Gnagnon bemutatkozására akár már csütörtök este sor kerülhet, a Sevilla ugyanis kihasználta, hogy az Európa-ligának ebben a szakaszában a csapatok a mérkőzés előtti éjfélig két helyen módosíthatnak az UEFA-nál előzetesen leadott keretükön. Az andalúziai egyletnél úgy döntöttek, hogy Gnagnon mellett a szintén szerdán szerződtetett Sergi Gómezt is benevezik, míg a nyolcszoros brazil válogatott Ganso és a 21 éves Fede San Emeterio lekerült a listáról.

A Sevilla nyári szerzeményei közül így nemcsak a cseh kapus, Tomás Vaclík, hanem Gnagnon és Sergi Gómez is az Újpest ellen debütálhat új csapatában.

Néhány óráig legalábbis így nézett ki, aztán Pablo Machín vezetőedző nyilvánosságra hozta 18 fős meccskeretét, amelyből mindkét friss igazolás kimaradt.

A Sevilla várható kezdőcsapata a Marca szerint: Vaclík – Pareja, Kjaer, Carrico – Jesús Navas, Borja Lasso, Roque Mesa, Arana – Sarabia, Nolito – Ben Yedder. (Az As úgy véli, Simon Kjaer és Borja Lasso helyett Sergio Escudero és Franco Vázquez kerül majd be a kezdőbe.)

A Ramón Sánchez Pizjuán Stadionban rendezendő találkozó 21.45 órakor kezdődik, a mérkőzést a litván Andris Treimanis vezeti.

EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK

· NEM BAJNOKI ÁG

csütörtök, 21.45:
Sevilla FC (spanyol)–ÚJPEST FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!



Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Nagyon észnél kell lennünk

Európa-liga
5 órája

„Finomhangolunk azon, amin szükséges” – a Braga edzője bízik a fordításban a Ferencváros ellen

Európa-liga
8 órája

Kulcsjátékos tér vissza a Bragába az FTC elleni visszavágón

Európa-liga
10 órája

Cebrail Makreckis: Óriási eredmény lenne a nyolc közé jutás

Európa-liga
16 órája

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
2026.03.16. 12:52

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

Hajnal szerint minden labdarúgást szerető magyar ember óriási sikerként élte meg az FTC sikerét

Európa-liga
2026.03.13. 20:29
Ezek is érdekelhetik