El: Sok volt a locsogás, mint egy kocsmában – Gattuso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.15. 11:49
null
Gattuso borítaná a papírformát Londonban az Arsenal ellen (Fotó: AFP)
Hadd kölcsönözzünk egy félmondatot a tekintélyes olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport Arsenal–Milan Európa-liga-nyolcaddöntőt felvezető cikkéből: „az elveszett nemesség harca”. A párharc első mérkőzésén 2–0-ra nyert a Premier League-ben hatodik helyen álló londoni csapat Milánóban, ám a Serie A-ban hatodik olasz együttes nem adja fel. Hogy is tehetné, ha olyan mentalitású szakember ül a kispadon, mint Gennaro Gattuso.

 

„Az első meccs után sok locsogást hallottam, mint egy kocsmában, arról beszéltek, hogy fizikailag hiányzott valami a csapatból, pedig a 95. percig hajtottunk – idézi Gennaro Gattusót a Mediaset. – Pedig egyszerűen csak kikaptunk egy erős Arsenaltól. Még mindig van harminc százalék esélyünk a továbbjutásra. Nem nyaralni megyünk Londonba. Tisztelnünk kell a dicső mezünket. A futballban a legszebb dolog, hogy bármikor borulhat a papírforma, erre készülünk mi is. Kicsit fáradtak vagyunk, de semmi kifogás!"

Az AC Milan vezetőedzője az Arsenal középpályását, Jack Wilshere-t méltatta a csütörtöki Európa-liga-meccs – amelyre a Genoa 1–0-s legyőzésével hangoltak a milánóiak – előtt. „Angol mentalitása van, de úgy játszik, mint egy spanyol. Talán nem a leggyorsabb futballisták egyike, de nagyszerű képességei vannak. Amikor megkapja a labdát, pontosan tudja, hová tegye tovább."

Arsene Wenger, az Arsenal össztűz alatt álló menedzsere leginkább a szurkolókkal volt elfoglalva a Milan elleni összecsapás előtt. A Manchester Citytől elszenvedett 3–0-s vereség során szinte fél ház előtt játszottak a csapatok (igaz, rettentően hideg volt akkor Londonban), de vasárnapi, Watford elleni 3–0-s siker sem hozott telt házat az Emiratesben.

„Ha vannak olyan meccsek, amikor nincs telt ház, magunkba kell néznünk, és újra magunk mellé állítani a szurkolókat – kezdte Arsene Wenger. – A nemzetközi kupameccsek mentálisan megviselik a csapatokat. Ha nyersz idegenben, odahaza kell befejezned a melót, de ez nem könnyű, hiszen az ellenfél veszítenivaló nélkül léphet pályára."

Az Östersund elleni hazai visszavágó (1–2) a legjobb 32 között igazolta Wenger szavait, ha a Milan szerzi a csütörtöki meccs első gólját, rendkívül izgalmasan alakulhat a mérkőzés.

EURÓPA-LIGA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
17.00:
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Atlético Madrid (spanyol) (Tv: Digi Sport1)
Az első meccs végeredménye: 3–0 az Atlético Madrid javára.
19.00: Dinamo Kijev (ukrán)–Lazio (olasz) (Tv: Digi Sport1)
Az első meccs végeredménye: 2–2.
19.00: Zenit (orosz)–RB Leipzig (német) (Tv: Digi Sport2)
Az első meccs végeredménye: 2–1 az RB Leipzig javára.
19.00: Athletic Bilbao (spanyol)–Olympique Marseille (francia) (Tv: Digi Sport3)
Az első meccs végeredménye: 3–1 az Olympique Marseille javára.
19.00: Viktoria Plzen (cseh)–Sporting CP (portugál)
Az első meccs végeredménye: 2–0 a Sporting CP javára.
21.05: Olympique Lyon (francia)–CSZKA Moszkva (orosz) (Tv: Digi Sport2)
Az első meccs végeredménye: 1–0 az Olympique Lyon javára.
21.05: Red Bull Salzburg (osztrák)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Digi Sport1)
Az első meccs végeredménye: 2–1 a Red Bull Salzburg javára.
21.05: Arsenal (angol)–AC Milan (olasz) (Tv: RTL II)
Az első meccs végeredménye: 2–0 az Arsenal javára.

Legfrissebb hírek

Gattuso az új olasz szövetségi kapitány – hivatalos

Olasz labdarúgás
13 órája

Buffon: A legjobb döntést hoztuk, Gattuso lesz az új olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
20 órája

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Most Gattuso az első számú jelölt az olasz válogatott élére

Olasz labdarúgás
2025.06.11. 10:18

Reijnders aláírt, hamarosan bejelenti a Man. City – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.09. 12:40

A városi riválishoz tart a Chelsea spanyol kapusa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.07. 17:20

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Mohammed Kudust is kiszemelte a Chelsea – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.06. 08:36
Ezek is érdekelhetik