El: Meg kell mutatnunk, nincs esélyük ellenünk − Lovrencsics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 22:34
A Ferencváros az Európa-liga-selejtező második körében a dán Midtjyllanddal küzd meg a továbbjutásért. Az első meccset csütörtökön a Groupama Arénában játsszák a zöld-fehérek. Lovrencsics Gergő – akinek ezen a meccsen már az arcmaszkot sem kell viselnie a Magyar Kupa-döntőben elszenvedett horrorisztikus sérülése után − az NSO Tv stábjának arról beszélt, hogy jobban kell játszaniuk, mint az első körben a lett Jelgava ellen, meg akarják mutatni az ellenfélnek, hogy Budapesten nincs esélyük a győzelemre. 

A mérkőzést megelőző szerdai sajtótájékoztatón Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője is arról beszélt, hogy egészen más színvonalú találkozó lesz a dánok elleni összecsapás, mint volt az első körben a Jelgava elleni. A dánok fizikálisan nagyon erősek, de mint elmondta, csapata megfelelően felkészült erre. Fontosnak tartja, hogy a játékosai önbizalommal telve lépjenek pályára, és megmutassák, hogy a Ferencváros a nemzetközi színtéren is képes jó eredményt elérni.

A sajtótájékoztató után a Ferencváros a Népligetben edzett, a nyújtógyakorlatok közepette a játékosok Federer wimbledoni negyeddöntős győzelméről beszélgettek, illetve a Honvéd éppen akkor zajló Bajnokok Ligája-selejtezőjének eredménye is forródróton érkezett hozzájuk.

A Midtjylland sajtótájékoztatóján Jess Thorup vezetőedző elmondta, a továbbjutásra mindkét csapatnak ugyanannyi esélye van, a siker kulcsát a védekezésben látja, míg Jakob Poulsen, a dánok középpályása ehhez annyit tett hozzá, hogy pontrúgásokban is erősek. Természetesen szóba került Korcsmár Zsolt is, aki a nyáron a Vasastól igazolt a Midjyllandhoz. Thorup elismerően szólt róla, kiemelte, hogy nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatba, amelyben fontos szerepet szán neki.



EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
18.30:
Nomme Kalju (észt)–Videoton FC (Tv: M4 Sport)
21.00: Ferencváros–Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport)
Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:48

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:45

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik