El: egy időben játszik a Fradi és az MTK, a tévé közvetíti

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.05. 13:45
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a Duna World jövő csütörtökön élőben közvetíti a csapat Vojvodina elleni visszavágóját az Európa-liga első selejtezőkörében. A mérkőzés 20.30 órakor kezdődik, az első találkozó gól nélküli döntetlennel végződött.

A Duna Televízió műsorprogramja szerint július 9-én 20.30 órától a Ferencváros meccse is képernyőre kerül, a zöld-fehérek a holland Go Ahead Eaglest fogadják zárt kapuk mögött. A Fradi idegenben 1–1-es döntetlent játszott a holland élvonaltól búcsúzó csapattal.

A Szutjeszka Niksics elleni visszavágót 3–0-s előnyből váró DVSC-Teva montenegrói összecsapása 17.30 órakor kezdődik. Azt egyelőre nem tudni, hogy a Loki mérkőzését sugározza-e a televízió, mert az összecsapással fedésben lép pályára a két másik El-induló montenegrói csapat, az egyaránt podgoricai Buducsnoszt (a két együttes továbbjutása esetén az MTK ellenfele), illetve a Mladoszt, és még folynak a tárgyalások.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
33 perce

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
6 órája

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
7 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
19 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10