El: Sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.22. 14:47
A labdarúgó NB I legutóbbi kiírásának második helyén végző Ferencváros a holland élvonalból kieső Go Ahead Eaglesszel csap össze az Európa-liga első selejtezőkörében. A Fradi vezetőedzője, Thomas Doll szerint sokkal nehezebb dolguk lesz, mint egy évvel ezelőtt a Sliema Wanderers ellen.

„A Go Ahead Eagles a legutóbbi idényben az erős holland élvonalban játszott. Ebből a szempontból nem számít, hogy kiestek, biztos, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint tavaly volt az első körben. Annak azért örülünk, hogy nem kell sokat utaznunk. Remélem, élvezni fogjuk a meccset. Nagyon várjuk az Európa-liga-találkozót” – mondta Thomas Doll vezetőedző a Ferencváros hivatalos honlapjának, a fradi.hu-nak.Thomas Doll vezetőedző a Ferencváros hivatalos honlapjának, a fradi.hu-nak.

„Igaz, hogy tavasszal nagyon szép menetelésünk volt a bajnokságban, azonban ez tavaly is így volt, mégis nagyon nehéz mérkőzéseket vívtunk a Sliema ellen. A nyári felkészülési időszak teljesen más, mint a téli. A válogatott játékosaink csak most jönnek vissza, kisebb sérültjeink is vannak, de nincs olyan sok időnk csapatot építeni, mint a télen. Fontos, hogy ezúttal nem kell olyan sok futballistát beépítenünk a kezdőbe, mint a tavalyi El-szereplésnél. Folyamatosan koncentrálnunk kell a felkészülés ideje alatt, és akkor készen állunk majd a párharcra” – tette hozzá a német szakember.

Legfrissebb hírek

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
6 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
7 órája

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
8 órája

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
9 órája

Gólzápor az Üllői úton, a Fradi kettős győzelemmel lépett túl a Noán a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
21 órája

Három helyen változott az FTC kezdőcsapata a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:52

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00
Ezek is érdekelhetik