El: hiába a zárt kapu, lesz holland drukker a Fradi-pályán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.24. 08:13
null
A Go Ahead Eagles vezérszurkolói nem lesznek ott az Üllői úton, egy szerencsés drukker azonban igen (Fotó: rtlnieuws.nl)
Bravúros megoldást eszelt ki a holland Go Ahead Eagles labdarúgócsapatának klubvezetősége, hogy egyik szurkolója a helyszínen tekinthesse meg a Ferencváros elleni idegenbeli Európa-liga-selejtezőt, melyet az UEFA szankciójának értelmében zárt kapuk mögött rendeznek meg. De mindenre van megoldás...

 

Az első osztálytól búcsúzó, ám az európai szövetség fair play rangsorának köszönhetően mégis Európa-liga-résztvevő Go Ahead Eagles egyik szurkolója, Henk de Haan nemrégiben két fő részére szóló belépőt nyert a holland csapat első idegenbeli El-meccsére.

Ebben még semmi különös nincs, ám a „sasok” a Ferencvárossal kerültek össze, amely zárt kapuk mögött kénytelen fogadni Európa legtisztelettudóbb együttesét, ebből kifolyólag vendégdrukkerek sem lehetnek jelen a találkozón.

A Go Ahead Eagles vezetősége azonban ötletes megoldást eszelt ki, hogy a nyereményjáték győztese mégis a helyszínen tekinthesse meg a mérkőzést. Az elöljárók kinevezték elnökségi tagnak De Haant, aki így feleségével együtt a VIP-páholyból élvezheti a kedvencek Üllői úti fellépését.

„Mindent megtettünk, hogy valóra váltsuk az álmát. Alaposan áttanulmányoztuk annak a lehetőségét, hogyan tudnánk megoldani, hogy De Haan és felesége Magyarországra tartson a csapattal. A vezetőség korlátozott számban képviseltetheti magát a mérkőzésen, és úgy döntöttünk, De Haant örömmel látjuk az elnökségi tagok között” – szól a klub magyarázata.

A párharc első meccsére július 2-án kerül sor Hollandiában, a visszavágót egy héttel később rendezik.

Henk de Haan öröme érhető – a helyszínen tekintheti meg a Ferencváros–Go Ahead Eagles mérkőzést (Fotó: ga-eagles.nl)
Henk de Haan öröme érhető – a helyszínen tekintheti meg a Ferencváros–Go Ahead Eagles mérkőzést (Fotó: ga-eagles.nl)

 

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
3 órája

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
17 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43