El: a Loki 40 milliót bukhat az újabb lelátói rasszizmuson

2014.08.25. 16:01
Noha a DVSC-Teva vezetőinek sikerült elérniük a szektorbezárás mérséklését (a B3-tól B7-ig tartó, kapu mögötti szektorokat le kell zárni, de a B1-es, a B2-es, a B8-as és a B9-es szektorokba mégis be lehet engedni a nézőket), a Young Boys elleni csütörtöki labdarúgó Európa-liga-mérkőzést kísérő esetleges újabb rasszista megnyilvánulásokkal a Loki szurkolói – a presztízsveszteségen túl – akár 40 millió forintos kárt is okozhatnak kedvenc klubjuknak.

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eljárást indított a Cliftonville elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn a lelátón elhangzott rasszista megnyilvánulások miatt, és a Nagyerdei Stadion részleges (a „B" szektorokra kiterjesztett) bezárásával sújtotta a DVSC-t – emlékeztet hétfői beszámolójában a dvsc.hu. – A klub erőfeszítései eredményeként a fegyelmi testület végül a B3-tól B7-ig tartó szektorok bezárását írta elő, amit a csütörtöki, Young Boys elleni Európa-liga-találkozón kell a klubnak végrehajtania.

Róka Géza klubigazgató elmondta: amennyiben a csütörtöki meccsen ismét rasszista, kirekesztő megnyilvánulások hangoznának el vagy akár csak tiltott jelképet használnának a szurkolók, a DVSC-t az UEFA már visszaesőként minősíti majd, ami – az UEFA Fegyelmi Szabályzat 14. szakasz 3/a pontja alapján – minimum büntetésként zárt kapus rendezést ír elő a klub következő európai kupamérkőzésére. Ez számszerűsítve 40 millió forintos büntetést jelent – összegez a hivatalos honlap.

A Dehir regionális portál néhány napja arról számolt be: az UEFA kérése az, hogy a bezárt szektorok lelátóira egy hatalmas molinót függesszenek ki az UEFA és a FIFA rasszizmus elleni kampányának szlogenjével, azaz: Mondj nemet a rasszizmusra! (Say No to Racism!)

„Az UEFA nagyon komolyan veszi a rasszizmus elleni küzdelmet, épp ezért nagyon súlyos szankciókat alkalmaz a mérkőzéseken történő rasszista megnyilvánulások kapcsán – idézi a dehir.hu Róka Gézát. – Ha hasonló eset újra megtörténik Debrecenben, a következő lépésben már teljes stadionbezárással büntethetik a Lokit, illetve eljuthat odáig is a folyamat, hogy ki is zárhat egy csapatot a küzdelemsorozataiból."

A DVSC–Young Boys mérkőzés csütörtök este 20.30-kor kezdődik. Az El főtáblájára jutásért zajló párharc első mérkőzését a svájci együttes 3–1-re megnyerte.

Legfrissebb hírek

Mozgalmas délutánt követően csendes volt az este – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
1 órája

A Kisvárda lecsapott a DVSC-től távozó középpályásra – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
9 órája

NS-infó: a belga élvonalból hozhat válogatott csatárt a Debrecen

Labdarúgó NB I
11 órája

Holland tehetséggel erősített a Fradi első El-ellenfele

Európa-liga
13 órája

Tóth Balázs helyett a Wolverhamptontól vett kölcsön kapust a Ferencváros első El-ellenfele

Európa-liga
Tegnap, 15:35

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
Tegnap, 11:20

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:28