Európa-liga: zárt kapus büntetés a Dinamo Zagrebnek

MTI MTIMTI MTI
2013.09.25. 18:58
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében egy mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania az Európa Ligában a Dinamo Zagrebnek, amelynek szurkolói több meccsen is rasszista rigmusokat skandáltak.
Az UEFA közlése szerint a horvát csapat drukkerei a Bajnokok Ligája selejtezősorozatában az Austria Wien vendégeként, valamint a moldovai FC Sheriff ellen otthon játszott találkozón tanúsítottak rasszista magatartást. A zártkapus büntetést az EL csoportkörének október 24-i fordulójában tölti le a Dinamo, amely akkor majd a holland PSV Eindhovent fogadja. Az UEFA hozzátette, a további egy meccsre szóló zártkapus büntetést öt évre felfüggesztette. A Dinamónak 70 250 eurót (21 millió forint) kellett kifizetnie azért, mert a BL-selejtezőben az Austria Wien ellen idegenben játszott összecsapáson a szurkolói petárdákat dobtak a játéktérre, valamint a játékvezető egy piros és négy sárga lapot osztott ki a horvát együttes futballistáinak. A klubnak a mostani a második olyan büntetése, amelyet a szurkolók rasszista magatartása miatt kap: a zágrábi klubot a BL-selejtező korábbi szakaszában a luxemburgi Fola Esch elleni találkozón történtek miatt szankcionálta az UEFA.
Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

Jövő nyáron egy lépéssel közelebb lesz a BL-ligaszakasz az NB I bajnoka számára

Minden más foci
2026.09.10. 12:34

Az UEFA megbüntette a Crvena zvezdát Mladics éltetése miatt

Európa-liga
2026.09.05. 12:13

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

Real Madrid–Inter, Liverpool–Atlético Madrid rangadókkal indul a BL alapszakasza

Bajnokok Ligája
2026.08.29. 14:16