Európa-liga: Hiba lenne azt gondolni, hogy továbbjutottunk - Villas-Boas

2011.04.29. 00:43
A Porto vezetőedzője, André Villas-Boas óva inti csapatát az elbizakodottságtól a Villarreal ellen 5–1-re megnyert Európa-liga-elődöntő után.

„Az első félidőben nagy gondjaink voltak, és szenvedtünk, amíg a vendégek vezettek. A szünet után azonban sikerült fordítanunk. Nagy hiba lenne azt gondolni, hogy ezzel továbbjutottunk. Mindenesetre nem volt nagy különbség az első félidőben és a szünet után nyújtott játékunk között, csak az elején nem voltunk szerencsések" – mondta Villas-Boas.

A Villarrealt irányító Juan Carlos Garrido elismerte, nagy pofont kapott a csapata, de a szakember büszke, hogy idáig eljutott együttese.

„Egy ilyen eredmény nagy pofon a csapatnak, de nagy dolog, hogy eljutottunk az elődöntőig egy európai kupában. Nagyon büszkék vagyunk, és nagy tervekkel érkeztünk ide, de sajnos nagy pofonba szaladtunk bele. Ez az elitfutball, amelyben a nagy pofonok után sem szabad összeesni, menni kell előre" – mondta Garrido, aki szerint 2–0-ra is vezethettek volna, de ehelyett a Porto egyenlített, ami nagy lökést adott a portugáloknak.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04