„Bécsben még nehezebb lesz, mint Stockholmban” – győri bennfentes a Rapid elleni Kl-párharcról

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.08.19. 16:47
null
Jovan Zivkovic még a Rapid mezében (Fotó: GEPA)
Mint ismert, a labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC július végén jelentette be, hogy szerződtette a Rapid Wientől Jovan Zivkovicot. A 19 éves osztrák utánpótlás-válogatott játékos a minap a 90minuten osztrák portálnak beszélt döntése hátteréről, és természetesen bennfentesként szóba került a volt csapata elleni közelgő Konferencialiga-rájátszás is.

Mint már megírtuk, az ETO FC július 20-án bejelentette Jovan Zivkovic érkezését. A Bécsben született, osztrák mellett szerb állampolgárságú játékos az elmúlt öt évet a Rapid Wiennél töltötte, előbb az utánpótlás együttesekben, majd az első-, illetve a tartalékgárda színeiben lépett pályára. A 19 esztendős labdarúgó érkezését követően eddig egy mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, de a Zalaegerszeg elleni bajnokin csak néhány percet kapott. A Konferencialiga selejtezőjében a Pjunik Jereván elleni párharc alkalmával mindkét találkozón pályára lépett, de ekkor is csak pár perc játéklehetőséget kapott Borbély Balázs vezetőedzőtől.

A távozását Zivkovic így magyarázta a 90minuten osztrák portálnak: „A sportigazgató (Stefan Vanharen – a szerk.) nagyon jó benyomást keltett bennem, éreztette, hogy akarnak engem és számítani is fognak rám. Azt mondta, hogy tizenöt éves korom óta ismer, és sok potenciált lát bennem. Valamint azt is elmondta, hogy sok mindent rosszul csináltak velem a Rapidnál, és Győrben jobban teljesítenék, mert egy igazán jó projektet indítanának el velem. És különben is, ez az első alkalom, hogy távol vagyok otthonomtól, mégis nagyon közel lehetek a családomhoz, hiszen Győr közelebb van Bécshez, mint Grazhoz. Szüleimnek csak másfél órát kell autózniuk, és már itt is vannak.”

Arra az újságírói felvetésre, hogy egészen pontosan „mit is csináltak vele rosszul a Rapidnál”, Zivkovic elmondta: „Hogy lehetőséget kapjak a profi szinten bizonyításra. Ezt a Rapidnál nem kaptam meg. Azonban nem hibáztatok senkit ezért, csak egyszerűen soha nem történt meg. Fiatal játékosként sosem könnyű, bárhová is mész. Küzdeni kell, de remélem, hogy itt minden rendben lesz.”

Zivkovic beszélt a magyar bajnokság erősségeiről is: „Fizikailag erősnek találom, de szerintem az osztrák Bundesliga még intenzívebb. Szerintem a magyar bajnokság egy jó lépés számomra, mert egy nagyon offenzív liga is. Az MTK elleni meccsen például kilenc gól született. Tudom, hogy az emberek szerint fizikailag nem vagyok még elég jó formában, dolgoznom kell még rajta – és most éppen ezt is teszem.”

Bennfentesként természetesen szóba került a Rapid Wien és az ETO FC csütörtöki Konferencialiga-selejtezős mérkőzése is: „A név alapján a Rapid egyértelmű esélyesnek tűnik, a jelenlegi formákat nézve azonban egyik csapat sem számíthat könnyű meccsekre. Ötven-ötven, nehéz megmondani. Még győri játékosként is nehéz megítélnem, pedig már mindkét csapatot ismerem.”

„Valóban ők voltak az egyértelmű esélyesek – tért még át az AIK Stockholm elleni bravúrra az interjú végén Zivkovic. – Ott is sikerült megmutatnunk. De Stockholmban sem volt könnyű a szurkolók ellen, Bécsben azonban még nehezebb lesz, mint Stockholmban.”

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF), 1. MÉRKŐZÉS
Csütörtök, 19.00: ETO FC–SK Rapid (osztrák) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
5 órája

Bolla Bendegúz: Nem a túlélésért utazunk Magyarországra

Európa-konferencialiga
13 órája

Futballesszencia – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
22 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:39

Sziporkázott az ETO, hetet számolt az MTK-ra!

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 19:35

Az előző idényben négy BL-meccset vezetett az ETO Rapid elleni meccsének bírója

Európa-konferencialiga
2025.08.17. 12:21

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 10:16
Ezek is érdekelhetik