Videó: erdőtűz tombol a Puskás Akadémia Kl-meccsének helyszíne közelében

2025.07.23. 21:10
null
Váratlan esemény zavarta meg az Arisz Limassol elleni Kl-meccsre készülő Puskás Akadémia edzését szerdán, ugyanis erdőtűz tombol Cipruson.

„A limassoli stadiontól nem messze vélhetően a brutális forróság miatt kigyulladt egy erdő, az ebből keletkezett füst pedig teljesen beborította az égboltot és hamut szórt a pályára” – számol be a klub hivatalos Facebook-oldala.

 

Lapunk helyszínen tartózkodó munkatársa, Borsos László is jelentkezett a ciprusi erdőtűz miatt. Azt írta, a Limassol és Pafosz közelében lévő erdőtűz miatt a legfrissebb hírek szerint tizenegy település lakóit evakuálták, és egy súlyos személyi sérülésről is beszámoltak a hatóságok, egy 73 éves férfi égési sérüléseket szenvedett.

A helyzet súlyát jelzi, hogy házak és autók is leégtek, míg Mariosz Harciotisz igazságügyi miniszter a limassoli válságközpont helyszínéről felszólította a lakosságot, hogy működjön együtt a rendőrséggel, a tűzoltósággal és a polgári védelemmel, hogy megkönnyítsék az érintett települések kiürítését.

A tűz Pera Pedi és Koilani falu felé tart, amelyek mintegy 25-30 kilométerre fekszenek az Arisz Limassol otthonától, az Alphamega Stadiontól – csütörtökön 18 órától itt játszaná Konferencialiga-mérkőzését a Puskás Akadémia. Aggodalomra ad okot, hogy a szél az erdőtűz irányából Limassol felé fúj, ezért rákérdeztünk az Arisz sajtófőnökénél, Kosztasz Papadopulosznál, veszélyben van-e a találkozó megrendezése.

„Két, evakuálás előtt álló falu viszonylag közel helyezkedik a stadionunkhoz, de a legfrissebb értesülések szerint a hatóságok immár kontroll alatt tartják a tüzet. A jelenlegi információk alapján szerintem megrendezik a csütörtöki mérkőzést.”

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉSEK
Július 28., csütörtök
18.00: Arisz Limasszol (ciprusi)–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Nemhogy hetet, ezúttal egy gólt sem szerzett az Újpest, ki is kapott a Puskás Akadémiától

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 18:54

Markgráf örül, hogy az élvonalban már 50 meccsen játszott – az Újpest ellen jöhet az 51.

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 11:04

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Bognár György szerint Maceiras csak nagyot dobni és feszültséget csinálni tud

Labdarúgó NB I
2026.04.20. 07:14

Hiába a kihagyott tizenegyes és a piros lap, a Paks Böde góljával megint legyőzte a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 16:15

Nagy Zsolt: Tudjunk egymás szemébe nézni!

Labdarúgó NB I
2026.04.19. 09:22

Az ETO 13 év után győzné le újra Győrben a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 15:30
Ezek is érdekelhetik