Ekl: a Fenert kapta az FTC-t kiejtő Olympiakosz, a Fiorentinára cseh ellenfél vár

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.03.15. 14:26
Adott esetben mindkét, még versenyben lévő görög csapat ott lehet az athéni Ekl-döntőben (Fotó: Getty Images)
A BL és az El után a harmadik számú európai kupasorozatban, az Európa-konferencialigában is elkészítette a negyeddöntő párosításait és az elődöntős ágat az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga után a harmadik számú sorozatban, az Európa-konferencialigában is elkészítették az egyenes kieséses szakasz további párosításait. A sorsolásnak ebben a szakaszában már nem volt kiemelés, így azonos országból érkező csapaton nem kerülhettek össze, igaz, ez az Ekl-ben csak a görögöket érintette, hiszen csak ők képviselik országukat egynél több – két – csapattal (PAOK, Olympiakosz). A másik két sorozathoz hasonlóan a Konferencialigában is az elsőként kihúzott csapat kezdheti hazai pályán a negyeddöntős párharcot.

A nyolc közé három csapat jutott be a topligákból, kettő pedig össze is került egymással: az Aston Villa a francia Lille-lel vív meg. A görögök számára különösen fontos lesz az egyenes kieséses szakasz, ugyanis a sorozat fináléját május 29-én Athénban rendezik , a sorsolás pedig ilyen szempontból kegyes volt a PAOK-kal és az Olympiakosszal, hiszen adott esetben egymás ellen is döntőzhetnek.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
FC Bruges (belga)–PAOK (görög)
Olympiakosz (görög)–Fenerbahce (török)
Aston Villa (angol)–Lille (francia)
Fiorentina (olasz)–Viktoria Plzen (cseh)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Aston Villa (angol)/Lille (francia)–Olympiakosz (görög)/Fenerbahce (török)
Fiorentina (olasz)/Viktoria Plzen (cseh)–FC Bruges (belga)/PAOK (görög)

Adminisztrációs okokból az UEFA a döntő hazai csapatát is kisorsolta, ennek értelmében az első elődöntő győztese (Aston Villa/Lille/Olympiakosz/Fenerbahce) lesz a pályaválasztó az athéni finálén.

A NEGYEDDÖNTŐ HIVATALOS JÁTÉKNAPJAI
Első mérkőzések: április 11.
Második mérkőzések: április 18.

AZ ELŐDÖNTŐ HIVATALOS JÁTÉKNAPJAI
Első mérkőzések: május 2.
Második mérkőzések: május 9.

DÖNTŐ
Május 29., Athén

 

Legfrissebb hírek

Franco Mastantuono Firenzében folytatja – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.07. 16:58

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

Hajdú Kata: Fogtam a fejem, s azt mondtam, Úristen!

Vízilabda
2026.08.04. 11:03

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Az Aston Villa bejelentette Garnacho érkezését

Angol labdarúgás
2026.07.23. 18:26