Triatlon: Lehmann Csongor a jokohamai vb-állomástól akarja „felkötni a fehérneműt”

Vágólapra másolva!
2023.02.22. 11:08
null
Lehamnn Csongor (Fotó: Dömötör Csaba)
A triatlonos Lehmann Csongor tavaly markáns teljesítménnyel tette le névjegyét a nemzetközi mezőnyben, és jó érzéssel tölti el, hogy a férfiszakág legjobbjai is egyre gyakrabban tekintenek rá potenciális ellenfélként.


Lehmann Csongor az MTI-nek kiemelte: az idei idény a legfontosabb az olimpiai kvalifikációt illetően, így az elmúlt évre – amely az első teljes felnőttévada volt – főpróbaként tekintett.

„Megvetettem a lábamat a mezőnyben, már ehhez a közeghez tartozok. Elég robbanékony vagyok, stabilan tudok hozni egy teljesítményt, az intenzív terhelést egyre jobban bírom, ezeknek köszönhetően pedig folyamatosan zárkózok fel a legjobbakhoz. A nagyobb nevek már egyre inkább figyelnek rám is. Persze, szeretnék fejlődni és még előrébb lépni, úgy érzem, van is még bennem tartalék, hiszen a sportágunkban elég fiatalnak számítok. A kvalifikációban jó helyen állok, igaz, hátradőlni időm és lehetőségem sincs” – mondta a 23 éves versenyző.

Lehmann az idény során a márciusban kezdődő világbajnoki sorozat állomásaira fókuszál elsősorban, valamint a párizsi olimpia augusztusi tesztversenyére. Hozzátette: szokatlanul korai lesz a kezdés, amire egy hónap múlva, Abu-Dzabiban kerül majd sor, és oda aligha érkezik csúcsformában, inkább rávezetésként tekint a vb-nyitányra.

„Veszélyes a márciusi csúcsforma, mert akkor őszre már csak keresi magát az ember. Amúgy is alapozásból érkezünk oda, a második spanyolországi táborunk után egy-két napunk lesz itthon, majd az utazás után az ottani akklimatizációra. A fehérneműt május közepétől, a következő vb-állomástól kötjük fel igazán, Jokohamába a tervek szerint már pengén érkezünk, különösen azért, mert ott olimpiai távot megyünk” – nyilatkozta.

Hozzátette: sprint és rövid távon egyformán indul az idényben – előbbiben a táv 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 km futásból áll, míg utóbbiban 1.5 km-t, 40 km-t és 10 km-t kell teljesíteniük –, de az olimpiai programban lévő utóbbi az, ami jobban fekszik neki.

„Mindig is közelebb állt hozzám és az eredményeim is ott jobbak. Abban a befektetett munka nagyobb százalékban jut érvényre, egy sprintverseny mindig kaotikus. Elég egy rossz depózás, pár másodperces hiba, és máris oda az eredmény” – mondta.

A triatlonos tavalyi eredményeiből kiemelkedett júliusban a tiszaújvárosi Európa-kupa-verseny, melyen megvédte elsőségét. Augusztusban az Európa-bajnokságon az utolsó méterekig harcban volt a dobogóért, végül három francia rivális előzte meg és végzett előtte érmesként.Szeptemberben aztán világkupa-viadalon fölényes győzelmet aratott Karlovy Varyban.

Lehmann hozzátette: a párizsi tesztversenyre minden bizonnyal az egész mezőny különösen rákészül majd, elsősorban a szakág meghatározói közé tartozó francia triatlonosok.

„Minden olimpia előtt remek dolog a tesztverseny, ahol egész pontos benyomásokat kap az ember arról, mi vár rá egy év múlva. Mindenekelőtt nagyon erős francia ellenfelek, akik bármelyik versenyen képesek megvillanni, a hazai pálya pedig plusz erőt ad nekik” – fogalmazott.

Elmondta róluk: jól úsznak, kiválóan kerékpároznak, és biztosan a tempót is ők akarják majd diktálni, így fontos lesz, ki tudja tartani velük a lépést. Kiemelte: a franciák esetében nem egy klasszisról lehet beszélni, hanem három-négy olyan versenyzőről, aki bármelyik viadalon képes akár az aranyérem megszerzésére is.

„Olyan lesz nekem idén ez a párizsi verseny, mint volt tavaly a müncheni Eb, ahol negyedik lettem a három francia mögött. Azóta is többször agyaltam azon, hogyan tudtam volna másként, jobban csinálni. Hol kellett volna megindítanom a futást, és nem teljesen a végére, a sprintre bízni a döntést. De úgy is sokat tanultam belőle, hogy az érem végül nem jött össze” – hangsúlyozta.

Lehmann bulgáriai edzőtábor után tiszaújvárosi klubtársaival közösen Spanyolországban készült a szezonra, utóbbi helyszínre februárban már a legjobb magyar felnőtt, U23-as és junior versenyzőkből álló csapattal tért vissza három hétre. Sajnálatát fejezte ki, hogy a tokiói olimpián hetedik helyezett Bicsák Bence hiányzik majd a csapatból, pedig az ő jelenléte mindenki számára motiváló.

Ugyanakkor reméli, hogy miután sok jó magyar triatlonos van, közülük név szerint Kiss Gergőt emelte ki, lesz bennük hajlandóság, hogy az edzéseken megrángassák a bajszát, hiszen abból közösen profitálhatnak. Kiss tavaly az U23-asok között vb-ezüstérmes lett, a tiszaújvárosi Ek-n pedig harmadik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik