Sznúker-vb: O’Sullivan az elődöntőt is rövidre zárta

Vágólapra másolva!
2014.05.02. 22:37
null
Ronnie O’Sullivan csúcsformába lendült, szombaton rápihenhet a fináléra (Fotó: Action Images)
Ronnie O’Sullivan a Shaun Murphy elleni negyeddöntőhöz hasonlóan a Barry Hawkins elleni elődöntőt is egy szakasszal a kiírt játékrendszer előtt befejezte, így szombaton ölébe tett kézzel figyelheti, ahogy Mark Selby és Neil Robertson 9–7-ről eldönti, ki legyen az ellenfele a sheffieldi döntőben.

O’Sullivan, a Joe Perry elleni második körös nehézkes mérkőzését követően nagyon belelendült, a tavalyi finálé visszavágóján állva hagyta Hawkinst, aki ugyan 2–1-re még vezetett ellene, de utána kilenc frémet veszített zsinórban.

A legutóbbi két világbajnokságot megnyerő O’Sullivan a délelőtti második szakaszban kissé megtorpant, 10–2 után két szoros frémet veszített. Az etap záró játékát egy 106-ios brékkel Hawkins nyerte meg, de az első kiemelt 11–5-tel várta az esti folytatást, azaz 6–2-es szakaszsikere a meccs befejezését jelentette – O’Sullivan nem is bízta a véletlenre, csak két frémet engedélyezett ellenfelének, és 17–7-tel lezárta a meccset, amely során négy százas bréket ért el.

Szombat délután ennek a meccsnek kellene folytatódnia, de már nincs szükség a folytatásra.

A másik ágon viszont a délelőtti után az esti szakaszra is szükség lesz, Mark Selby és Neil Robertson között ugyanis csak két frém a különbség, és az ausztrál nagyon kapaszkodik az angolra – aki a pénteki utolsó frémjüket 53-as brékje ellenére vesztette el.

SZNÚKER, VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
Elődöntő (a meccsek az egyik fél 17. megnyert frémjéig tartanak)

Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Barry Hawkins (angol, 5.) 17–7
Mark Selby (angol, 3.)–Neil Robertson (ausztrál, 2.) 9–7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik