Súlyemelés: nem folytatja az oroszok olimpiai bajnoka

2023.03.19. 12:06
null
Visszavonul a doppingvétség miatt korábban eltiltott Okszana Szlivenko (Fotó: Getty Images)
Lejárt kétéves doppingbüntetése, de nem folytatja súlyemelő-pályafutását az oroszok olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, Okszana Szlivenko.

A 36 éves versenyzőt – aki a TASZSZ-nak nyilatkozva tudatta döntését – 2021 elején tiltották el a moszkvai antidopping-laboratórium adatbázisából származó dokumentumok alapján. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) 2020 áprilisában jelentette be, hogy befejezte a csaknem háromszáz orosz sportolóval – köztük súlyemelőkkel – kapcsolatos vizsgálatát, miután a moszkvai labortól hosszadalmas huzavona után megkapta a doppingtesztek eredményeit tartalmazó összesítést.

Szlivenko a 2008-as pekingi olimpiai játékokon a nők 69 kilogrammos kategóriájában eredetileg második lett, de a győztes – a doppingminták évekkel későbbi újratesztelésekor megbukott – kínai Liu Csun-hung 2016-os kizárása nyomán utóbb neki ítélték oda az aranyérmet. Az orosz emelő világbajnokságokon összetettben három aranyat és egy ezüstöt szerzett, Európa-bajnokságokon pedig hatszor győzött.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
11 órája

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
2026.04.29. 18:15

Boros Viktória 18. lett plusz 86 kilogrammban a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.26. 13:52

Súlyemelő Eb: Boros Viktória nyolcadikként zárt a legnehezebbek B-csoportjában

Egyéb egyéni
2026.04.25. 17:09

Súlyemelő Eb: Fekécs Szilárd szakításcsúcs után 13. lett összetettben

Egyéb egyéni
2026.04.24. 19:20

Újvári Lajos 16. lett összetettben a súlyemelő Eb-n

Egyéb egyéni
2026.04.22. 20:18

Súlyemelő Eb: Árva Cintia lökésben negyedik, összetettben nyolcadik lett

Egyéb egyéni
2026.04.19. 17:26

Tour de Hongrie: visszavonták az MBH rajtengedélyét Makrai doppingesete után

Kerékpár
2026.04.17. 11:50
Ezek is érdekelhetik