Sportpolitika: Párizs és London mellett Budapest lett Európa egyik sportfővárosa – Szijjártó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 17:59
null
Szijjártó Péter szerint Párizs és London mellett Budapest lett Európa egyik sportfővárosa (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
A kormány célja az, hogy Magyarország ne csak sportnemzet, hanem sportoló nemzet is legyen – közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A tárcavezető minisztérium közleménye szerint a debreceni Egészség - és Sportnapon, a Liget téri futópálya átadásán kijelentette, hogy „Magyarország lélekszámát tekintve nem tartozik a nagy nemzetek közé, de ha valahol meghallják Puskás nevét, akkor mindenütt tudnak minket azonosítani.”

„A magyarokat a sporttörténelmünk igazán nagy nemzetté teszi” – tette hozzá.

Beszédében ezután három fő kormányzati célt nevezett meg a sport kapcsán. Az első, hogy a sport legyen szerves része az emberek életének, ezt célozza egyebek mellett a mindennapi iskolai testnevelésóra bevezetése is. A második az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése, a harmadik pedig az, hogy a példaképek közelebb hozásával is kedvet csináljanak a sporthoz.

„Magyarország igazi sportnemzet (.) De sportnemzet mellett sportoló nemzet is akarunk lenni” – fogalmazott.

A miniszter leszögezte: Párizs és London mellett mára Budapest lett Európa egyik sportfővárosa. Majd emlékeztetett rá, hogy a főváros vizes világbajnokságot rendezett és rendez idén is, tavaly otthont adott a futball Európa-bajnokság több mérkőzésének, de volt már itt kézilabda Európa-bajnokság is, most pedig birkózó Európa-bajnokság zajlik.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik