Multisport Eb, evezés: Pétervári-Molnár középdöntőbe jutott

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2022.08.11. 15:26
null
Pétervári-Molnár Bendegúz bejutott a középdöntőbe (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A magyarok közül elsőként az evezősök mutatkoztak be a müncheni multisport Európa-bajnokságon. Pétervári-Molnár Bendegúz bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé egypárban.

A tavalyi olimpián tizedik, 29 éves magyar versenyző görög, svéd, spanyol és azeri riválissal küzdött meg a csütörtöki előfutamban, ahol taktikusan versenyezve a görög Sztefanosz Duszkosz mögött másodikként ért célba. Az első két hely egyből középdöntőt ért, így Pétervári-Molnárnak legközelebb szombaton kell vízre szállnia.

A Galambos Péter, Tamás Bence könnyűsúlyú kétpárevezős egység negyedik helyen végzett az előfutamában, ezért pénteken a reményfutamban folytatja.

Férfi kormányos nélküli kettesben Simon Béla és Juhász Adrián a románok, a spanyolok és a lengyelek mögött negyedikként ért célba, így szintén a reményfutamba került.

Az egyetlen magyar női egységnek, a Preil Vivien, Krémer Eszter kétpárnak is az első három között kellett volna zárnia az egyenes ági középdöntős folytatás kiharcolásához, de negyedik helyével ez az egység is a délutáni reményfutamból juthat csak tovább.

Ugyanígy járt a férfiak hasonló számában érdekelt Bácskai Máté, Szabó Márton duó, negyedik lett első vízre szállásán, ez a csapat pénteken folytatja majd szereplését a müncheni pályán, amely az 1972-es olimpia sportági versenyeinek adott otthont, Eb-t azonban most először rendeznek itt.

Könnyűsúlyú egypárban Szigeti Rolandnak egyik vetélytársát sem sikerült megelőznie az ötfős előfutamában, azaz – ugyancsak pénteken – ő is reményfutamra kényszerül.

A csütörtöki nyitónapon bemutatkozott az egyetlen magyar paraevezős is, Pető Zsolt harmadikként ért célba a PR1 egypár második előfutamában, és ő is a reményfutamba került.

Legfrissebb hírek

Evezős ergométeres ob: Gadányi és Pétervári-Molnár nyert a normálsúlyúaknál

Egyéb egyéni
2026.02.21. 13:21

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok evezős

Egyéb egyéni
2026.02.16. 06:58

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
2026.02.05. 14:02

Mácsik Miklós: A gyerekenergiát ki kell használni

Utánpótlássport
2026.01.02. 17:18

Gerevich-díj: Mácsik Miklós új kapukat nyit a fiatalok előtt

Utánpótlássport
2025.11.23. 09:00

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
2025.11.13. 15:09

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33

Beach sprint vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott Demkó és Mezősi

Egyéb egyéni
2025.11.07. 13:47
Ezek is érdekelhetik