Karate: Tadissi Martial a Honvédban folytatja

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 11:17
null
Tadissi Martial Újpestről a Honvédba igazolt (Fotó: Máté Krisztián)
Az Újpesti TE után e hónaptól a Budapesti Honvéd SE karateszakágát erősíti a világbajnoki és Világjátékok-ezüstérmes Yves Tadissi Martial – írja az MTI.

A hazai sportági szövetség beszámolója szerint a szerződés aláírásakor Gergely István, a BHSE ügyvezető elnöke azt mondta: a kiváló versenyző érkezése nagy öröm az egyesület számára, s az új igazolással a karateszakosztály fontos mérföldkőhöz érkezett.

Tadissi Martial megtisztelőnek nevezte, hogy Magyarország legeredményesebb klubjához csatlakozhatott, minek köszönhetően nyugodt és profi körülmények között tud készülni a jövő évi budapesti világbajnokságra, amelyen az eddigi sok ezüstérme után végre a dobogó legfelső fokára szeretne felállni.

„Abban szintén reménykedem, hogy a 2028-as Los Angeles-i olimpián is megmutathatom majd tudásomat, hiszen a sportág felkerült a várólistára, addig a játékokig mindenképpen szeretném folytatni a pályafutásomat” – jelentette ki a négyszeres Európa-bajnoki bronzérmes, egyetemi világbajnoki címet is szerzett versenyző.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik