Gyász: elhunyt Schäffer János és Rádics János

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 19:25
null
Schäffer János (1930–2023) (Fotó: skihungary.hu)
Gyászol a magyar sísport, miután életének 93. évében elhunyt Schäffer János és 78. életévében Rádics János – számolt be róla honlapján a Magyar Síszövetség.

Schäffer János a Goldberger SE-ben kezdett el versenyezni 1948-ban, majd a Budapesti Honvéd sífutója lett, visszavonulása után pedig három évig klubedzőként, 1970 és 1973 között pedig a válogatottnál dolgozott.

Schäffer János az 1970-es években részt vett a biatlon szakág létrehozásában, s egy évig a síszövetség főtitkára volt. Csapatvezetőként 1992-ben ott volt az albertville-i téli olimpián is.

Schäffer János 2023. május 2-án hunyt el.

Rádics János (1945–2023) (Fotó: skihungary.hu)
Rádics János (1945–2023) (Fotó: skihungary.hu)

A korábbi sífutó versenyző, edző, szövetségi elnökségi tag és szövetségi kapitány, Rádics János 78. életévében hunyt el. Az 1945-ben született sportoló a Vasasban kezdett sportolni. Számos hazai verseny szervezése köthető a nevéhez, így például az 1991-es junior biatlon-vb, de az erdészeti Európa-bajnokság főrendezőjeként is tevékenykedett Galyatetőn, valamint a siófoki síroller-világbajnokság magyarországi megálmodója és szervezője volt.

Rádics Schäfferhez hasonlóan ott volt az albertville-i téli ötkarikás játékokon, ahol a biatlon-válogatott edzőjeként vett részt.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

„Nehezen találom a megfelelő szavakat” – liverpooli csapattársai megható sorokkal búcsúztak Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.04. 17:52

Gyász: eltemették Horváth Zoltánt

Egyéb egyéni
2025.07.04. 16:53

Gyász: elhunyt Horváth László olimpiai ezüstérmes öttusázó

Egyéb egyéni
2025.07.04. 13:42

Megható videóval búcsúzott Jotától a Liverpool: „A mi srácunk Portugáliából. Örökké...”

Angol labdarúgás
2025.07.04. 12:02

Szombaton lesz Diogo Jota temetése

Minden más foci
2025.07.04. 09:17

Profi sportolók, akik autóbalesetben vesztették életüket

Egyéb egyéni
2025.07.04. 08:46

Elhunyt Peter Rufai, a nigériai labdarúgás legendás kapusa

Minden más foci
2025.07.04. 07:56
Ezek is érdekelhetik