Díjazás: Baji és Szatmári is elismerést vehetett át

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.23. 18:28
Több mint hetven felsőoktatásban tanuló fiatal, köztük a tajvani universiadén aranyérmet nyerő gátfutó, Baji Balázs, valamint a kard egyéniben győztes Szatmári András érdemelte ki idén az Év egyetemi sportolója elismerést.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) csütörtöki díjátadóján az év legeredményesebb egyetemista és főiskolás sportolóinak járó érmeket azok vehették át, akik 2017-ben a wroclawi világjátékokon és felnőtt-világbajnokságokon aranyérmet szereztek, a nyári universiadéról és a samsuni siketlimpiáról éremmel tértek haza, illetve az Európai Egyetemek Bajnokságán az első három hely valamelyikén végeztek.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: az ünnepeltek nemcsak a sportban sikeresek, hanem olyan fiatalok, akik a felsőoktatásban is élen járnak, így mindamellett, hogy nap mint nap edzik fizikumukat, fontosnak tartják, hogy a szellemükkel is ugyanezt tegyék.

„Nagy öröm számomra, hogy a tavalyi évhez képest nőtt a díjazottak száma. Mindez azt is jelenti, hogy egyre több fiatal gondolja úgy, hogy nem kell az egyetemi tanulmányait háttérbe szorítania akkor, ha élsportoló. És igaz ez fordítva is: szerencsére sokan vélik úgy, hogy az egyetemi tanulmányok megkezdésével nem kell felhagyniuk az élsporttal” – jelentette ki az államtitkár.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója gratulált a MEFS-nek ahhoz, hogy nemcsak az élsportolókról, hanem szabadidejükben sportoló egyetemistákról, sőt a fogyatékkal élő hallgatók sportolásáról is igyekszik gondoskodni. Egyúttal megerősítette, hogy a MOB a Kettős életút programon keresztül továbbra is támogatni kívánja, hogy az élsportolók versenyzésük mellett felsőfokú tanulmányokat is folytassanak.

Az Év egyetemi sportolója címmel elismert fiatalok közül több mint ötvenen tudtak megjelenni az ünnepélyes díjátadón. Mint elhangzott, az idei nyári universiadén népes magyar küldöttség – 140 sportoló – vett részt, mely 14 éremmel (5–5–4) és 111 ponttal az éremtáblázat 14. helyén végzett, ezzel az elmúlt 50 év legsikeresebb szereplését érte el.

A tajvani öt magyar aranyérmes közül hárman – Baji Balázs (110 m gát), Kreiss Fanni (tőr egyéni) és Szatmári András (kard egyéni) – személyesen vették át a díjat, míg az arizonai egyetemen tanuló, a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban első Olasz Anna, valamint a kard egyéniben győztes Márton Anna nem tudott részt venni az eseményen.

A MEFS idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját, ebből az alkalomból Életműdíjat ítéltek oda Kégel Tamásnak, a Neumann János Egyetem (volt Kecskeméti Főiskola) nyugdíjas testnevelő tanárának a több évtizedes, a magyar egyetemi sport újjászervezése és népszerűsítése terén végzett munkássága elismeréseként.

Hárman vehettek át Hajós Alfréd Aranyplakettet: Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, a TFSE volt elnöke a magyar egyetemi úszósport fejlesztése és szervezése terén végzett több évtizedes munkájáért; Blazsek József, a Semmelweis Egyetem docense, a Tudás útja félmaraton évtizedes szervezéséért és Tóth Miklós, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke az egyetemi sportért végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Heten kapták meg az Elek Ilona Emlékérmet az egyetemi sport támogatásáért végzett fáradhatatlan munkájukért, köztük Novotny Zoltán sportriporter.

Az ünnepségen díjazták a 2016–2017-es tanév magyar egyetemi-főiskolai országos bajnokságai intézményi pontversenyének legjobbjait is. Az ezer főre vetített, valamint az abszolút pontversenyt is a Testnevelési Egyetem nyerte meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik