Darts-vb: az MU klasszisai Luke Littlernek drukkolnak

R. P.R. P.
2024.01.03. 19:17
null
Donny van de Beek és Luke Littler
A Manchester United labdarúgócsapatából többen nem titkoltan Luke Littlernek szurkolnak a szerdán negyed tíz után nem sokkal kezdődő dartsvilágbajnokság döntőjében Luke Humphries ellen.

 

Littler Warringtonban született, Manchestertől néhány kilométerre nyugatra, így nem csoda, hogy hatással volt és van rá a csapat játéka. Habár akár Liverpool-szurkoló is lehetett volna belőle, hiszen ettől a várostól is csak pár kilométerre található a település.

Mindenesetre amikor a BBC interjút készített vele, Littler elmondta, hogy a „vörös ördögök” egykori és jelenlegi klasszisai is üzentek már neki. „Nyilvánvalóan jó pár követőm van már – idézi Littlert a Manchester United honlapja. – Üzent nekem Luke Shaw, Rio Ferdinand, Gary Neville és Jonny Evans is, azt hiszem még a Raymond van Barneveld elleni meccsem előtt. Ez elképesztő, mert olyanok kívánnak nekem szerencsét, akiket mindig is bálványoztam.”

A Manchester United cikke megemlíti, hogy kikapcsolódásként sokszor darstoznak a klubnál. Harry Maguire elmondta, hogy a korábban kölcsönjátékosként szereplő Wout Weghorst és a technikai igazgató, Darren Fletcher voltak a legjobb játékosok, de most az évad hátralévő részét kölcsönben az Eintracht Frankfurtnál töltő Donny van de Beek is nagy rajongója a sportágnak.

Legfrissebb hírek

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
2 perce

A skótok lenullázták a magyarokat kiejtő norvégokat a darts csapat-vb-n

Egyéb egyéni
22 órája

Döntő legben kaptunk ki a norvégoktól, nincs meg a továbbjutás a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2026.06.12. 20:34

Remek magyar bemutatkozás a darts csapat-vb-n, ki-ki meccset vívunk a norvégokkal

Egyéb egyéni
2026.06.12. 13:19

A finnekkel és a norvégokkal egy csoportban a magyarok a dartsvilágkupán

Egyéb egyéni
2026.06.03. 18:09

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Platinakategóriás hazai versennyel pótolná a Magyar Dartsszövetség a kieső World Masterst

Egyéb egyéni
2026.06.01. 11:28

Darts: Major Nándor két leget nyert Kielben

Egyéb egyéni
2026.05.29. 22:49
Ezek is érdekelhetik