Darts: ez ám a meglepetés, Van Barneveld januárban visszatér!

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 11:37
null
Raymond van Barneveld januárban visszatér a PDC versenyrendszerébe (Fotó: Getty Images)
Valamivel több, mint egy év kihagyás után visszatér a profi darts világába Raymond van Barneveld, a sportág ötszörös világbajnoka – erről az 53 esztendős játékos maga beszélt a holland RTL-nek adott nyilatkozatában.


Nagyon egyszerű a helyzet. Hiányzik a darts. Rettenetesen hiányzik – idézi a PDC hivatalos honlapja Van Barneveldet.Úgy gondolom, hogy a visszavonulásom jó döntés volt, de azóta rengeteg időm volt gondolkodni rajta. És rájöttem, hogy iszonyatosan hiányzik a játék.”

A sportág holland legendája szűk két évvel ezelőtt, 2018 végén jelentette be, hogy a 2020-as világbajnokság után befejezi a pályafutását. Tartotta magát a szavához – sőt, hirtelen felindulásból már 2019 márciusában abba akarta hagyni a játékot, amikor biztossá vált a kiesése a Premier League-ből –, az előző vb után lekerült a PDC világranglistájáról, és elveszítette a Pro Tour-kártyáját. Jövő januárban azért száll harcba a PDC Q-Schoolon, hogy ezt visszaszerezze, s ha ez sikerül neki, akkor a következő két évben indulhat majd a Players Championship- és a European Tour-fordulókon, amelyekről kvalifikálhatná magát a PDC majorversenyeire, így a világbajnokságra is.

Van Barneveldet (eddigi) karrierje utolsó két évében elkerülték a kiugró sikerek, és a tőle korábban megszokott magas színvonalú teljesítménnyel is adós maradt. Legutóbbi két vb-jén egyaránt az első meccsén búcsúzott, pályafutása csúcsán azonban a BDO-nál négy (1998, 1999, 2003, 2005), a PDC-nél egy (2007) világbajnoki címet nyert – utóbbi szervezetnél 2006 óta összesen 29 tornagyőzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Darts: „Amikor eljön a mérkőzésem napja, szeretném teljes mértékben azt érezni: »na végre, versenyezhetek!«” – Kovács Patrik

Egyéb egyéni
2025.11.30. 14:28

Tíz-tizenöt év múlva is ott lesz a csúcson Littlerrel – Price megnevezte a darts-vb egyik esélyesét

Egyéb egyéni
2025.11.29. 10:32

Ekkor játszik Kovács Patrik – íme, a darts-vb időrendi beosztása!

Egyéb egyéni
2025.11.27. 10:35

„Remélhetőleg mostantól én is egyre többet versenyezhetek ebben a közegben” – Kovács Patrik a PDC-vb-ről

Egyéb egyéni
2025.11.26. 13:22

Callan Rydz lesz Kovács Patrik ellenfele a darts-vb első fordulójában

Egyéb egyéni
2025.11.24. 17:57

Luke Littler győzelmével zárult a Players Championship Finals

Egyéb egyéni
2025.11.23. 23:18

Simon Whitlock visszatér, ott lesz a PDC-dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.11.22. 15:27

Rajtol a dartsvilágbajnokság előtti utolsó torna, Van Gerwen nélkül

Egyéb egyéni
2025.11.21. 10:30
Ezek is érdekelhetik