Birkózó Eb: Lőrincz Viktor búcsúzott, ketten a vigaszágon

2018.04.30. 20:17
null
Lám Bálint (Fotó: MBSZ/Martin Gábor)
A szervezésből eddig bukásra álló kaszpijszki kontinensviadal nyitó napjának esti programjában a korábban Lőrincz Tamást legyőző Nemes Viktor, valamint a Lám Bálintot felülmúló Riza Kayaalp is bejutott a döntőbe. Két kötöttfogású birkózóklasszisunk így kedden, a vigaszágon újra szerencsét próbálhat – ez ugyanakkor sajnos nem mondható el a címvédőként idő előtt búcsúzó Lőrincz Viktorról.

 

Nagyon erős túlzás volna azt állítani, hogy minden profin, olajozottan és mintaszerűen zajlik a kaszpijszki Európa-bajnokságon.

A megannyi szervezési baki, a fejetlenség, káosz, szüntelenül szakadozó internet és társai mellett például délutánra áramproblémák jelentkeztek az Ali Alijev Sportkomplexumban (tartunk tőle, az ilyesmi errefelé megszokottnak számít – az legalábbis túl gyanús egybeesésnek tűnik, hogy a több mint 20 km-rel arrébb, Mahacskalában lévő szállodánk egy részében sincs áram, emiatt a fotocellás bejárati ajtót igény szerint kifeszítve lehet ki-be közlekedni...), az esti program így egy teljes órát csúszott, miközben egy, a mennyezeten rohangászó ember igyekezett nagy ügybuzgalommal életet lehelni a világításba. És ez még csak az első nap... Summa summarum, hogy kinek jutott eszébe, hogy jó ötlet lenne ebbe az isten háta mögötti, a szó legszorosabb értelmében a semmi közepén fekvő porfészekbe hozni az Európa-bajnokságot, nem tudjuk, de annak mindenesetre nagyon tudunk örülni, hogy az októberi világbajnokság Budapesten lesz majd, a Papp László Budapest Sportarénában...

Végül jó ötvenperces késéssel végre megkezdődhetett az esti program, vagyis az elődöntők. Itt három versenyző révén voltunk érdekelve, de sajnos nem úgy, ahogy mi szerettük volna: a nyitó napon egy magyar sem jutott el idáig, három kötöttfogású klasszisunk – Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor és Lám Bálint – esetében is kizárólag azért szurkolhattunk, hogy legyőzőik megnyerjék elődöntős meccsüket, így a fináléba jutva magukkal vigyék a mieinket a keddi vigaszágra.

Lőrincz Tamás (Fotó: MBSZ/Martin Gábor)
Lőrincz Tamás (Fotó: MBSZ/Martin Gábor)

Időrendben elsőként a vajdasági világbajnok, Nemes Viktor hozta is a kötelezőt, a svéd Alex Bjurberg ellen pont annyit hozott ki magából, amennyi kellett, 2:0-s győzelmének köszönhetően ő maga a döntőbe, Lőrincz Tamás pedig a vigaszágra jutott (ahol a Dominik Etlinger–Kazbek Kilov meccs győztesével kezd majd kedden).

Ez sajnos nem mondható el öccséről, Lőrincz Viktorról. Negyeddöntős legyőzője, az azeri Islam Abbasov számára a hazai szőnyeg összes lehetséges előnyét élvező, ingusföldi Bekan Ozdojev és a bírák együttesen már túl erősnek bizonyultak, 4:3-ra kikapott, Lőrincz így címvédőként idő előtt búcsúzott az Eb-től.

Nem hibázott ugyanakkor a sorozatban hatodik, összesen hetedik (ha a 2015-ös Európai Játékok-aranyát is beleszámítjuk, akkor nyolcadik) kontinensbajnoki címére készülő török nagyágyú, Riza Kayaalp, aki simán (4:0) megverte román ellenfelét, Alin Ciurariut, így a nehézsúlyú Lám Bálint is vigaszágra került, ahol a fehérorosz Csugosvilivel küzdhet majd meg a bronzmérkőzésért!

Rajtuk kívül pedig további öt magyar kötöttfogású lép szőnyegre kedden, hiszen sorsoltak a második napra is. A gombot a sorsolásnál Sike András szövetségi kapitány jobbkeze, Repka Attila nyomogatta, mérsékelt szerencsével: a 60 kg-os Torba Erik a litván Julius Petraviciusszal, a 67 kg-os Kozák István a dán Fredrik Bjerrehusszal, 72 kg-os világ- és Európa-bajnokunk, Korpási Bálint az orosz Adam Kurakkal, 82 kg-ban az Eb-bronzérmes Szabó László az osztrák Michael Wagnerrel, míg 97 kilós világbajnokunk, Kiss Balázs a fehérorosz Szergej Sztaradubbal kezd majd.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
15 órája

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is bronzérmes

Birkózás
2026.07.18. 19:18

Polyák–Varga–Kozma-emlékverseny: Lévai Tamás és Váncza István is kiharcolta a bronzmérkőzést

Birkózás
2026.07.18. 16:21

Lévai Levente és Szabados Noémi bronzmeccses a BOK-csarnokban

Birkózás
2026.07.17. 15:46