Birkózó-Eb: várakozáson aluli kezdés, nincs magyar elődöntős

Vágólapra másolva!
2018.04.30. 13:59
Az oroszországi Kaszpijszkban zajló kontinensviadal nyitó napján a kategóriájában címvédő Lőrincz Viktor és bátyja, az olimpiai és vb-ezüstérmes Tamás is jó kezdés, egy-egy győztes meccs után kikapott, így már csak a vigaszágban bizakodhatnak, miként a nehézsúlyú Lám Bálint is.

Hétfőn elrajtolt a 2018-as birkózó Európa-bajnokság, méghozzá a sportág egyik európai fellegvárában, Dagesztánban – közelebbről is a Mahacskala külvárosának számító Kaszpijszkban, a Dzsudzsák Balázs nyomán itthon is jól ismert Anzsi futballcsapatának stadionja mellett.

Ami amúgy egészen szürreális élményt nyújt. A Kaszpi-tenger partján fekvő lepukkant nagyvárosban lépten-nyomon darukba és látszólagos gigaépítkezésekbe fut bele az ember, de a házak építését valójában nem fejezik be, a legtöbb félkészen marad vagy csak a beton- és acélváza van meg – sokszor az az ember érzése, hogy hatalmas szellemvárosrészekben jár… És akkor ebből a miliőből egyszer csak fenségesen kibukkan az Anzsi csilivili, már-már hivalkodó arénája, aminek tőszomszédságában bújik meg a „kistesó”, a kívülről-belülről ugyancsak teljesen patent Ali Alijev-komplexum, az Eb helyszíne (amely az első dagesztáni birkózó-világbajnokról kapta a nevét).

Szóval itt kezdte meg szereplését hétfőn a 21 tagú magyar küldöttség, jobban mondva, elsőként a kötöttfogásúak, négy magyarral: a nyitó napon a 63 kilós Krasznai Máté, a 77 kg-os Lőrincz Tamás, a 87 kilóban versenyző Lőrincz Viktor és a nehézsúlyú Lám Bálint (immár valamennyien a Honvéd versenyzői) lépett szőnyegre.

A kezdés nem sikerült valami szívderítőre, igaz, nem is volt kedvező a mieink sorsolása. Lám egyből a súlycsoport európai egyeduralkodójával, a háromszoros világbajnok, hétszeres(!) Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Riza Kayaalppal kezdett, akivel tavaly az Eb-döntőben birkózott – akkor szoros meccsen maradt alul, most viszont a török óriás nagyon simán nyert négy pörgetéssel, technikai tussal (9:0). Ebben egyetlen pozitívum van: Kayaalp szinte borítékolhatóan elmegy a döntőig, így Lám a vigaszágon még próbálkozhat majd. Méghozzá kedden, hiszen a küzdelmek itt már az új, kétnapos rendszerben zajlanak: a súlycsoportok mérkőzéseire az elődöntővel bezárólag az első napon, a vigaszágas meccsekre és a helyosztókra a következő napon kerül sor.

Nem járt sokkal jobban Krasznai sem, akivel első körben az olimpiai bronzérmes Dawid Ersetic jött szembe, a lengyel 5:0-ra megverte a magyar fiút, s mivel utána a következő körben kikapott, Krasznai búcsúzott a versenytől.

Nem várt könnyű feladat a Lőrincz-fivérekre sem.

Az idősebbik ceglédi klasszis, Tamás tavaly az újvidéki Eb-n és a párizsi világbajnokságon is bronzérmet szerzett új súlycsoportjában (75 kg), utóbbi aztán később ezüstté „változott”, mert az eredeti vb-ezüstérmes orosz Alekszandr Csehirkint doppingolás miatt utólag megfosztották érmétől. „Szöcsi” a mostani Eb-t is győzelemmel kezdte, még ha izgalmassá is tette nyitó meccsét: Paulius Galkinas egy sikertelen pörgetésnél befogta a magyart, és kis híján be is tusolta, Lőrincz végül innen nyert nagy csatában 4:2-re, a küzdelemben még a szemhéja is felrepedt. Második meccsén Nemes Viktorral találkozott, aki vajdasági magyarként szerb színekben versenyez, méghozzá nagyon jól: világbajnoki címvédő és Eb-ezüstérmes, és utóbbit is szeretné aranyra váltani. Nos, a formája megvan hozzá… Lőrinczet mögé kerüléssel és válldobással egyértelmű meccsen verte meg 5:1-re, utóbbi így abban bizakodhat, hogy Nemes meg sem áll a fináléig, és így – Lámhoz hasonlóan – marad még esélye a vigaszágon az éremre.

Ennél nagyobb csalódásként éltük meg öccse, Lőrincz Viktor vereségét, hiszen az ifjabbik fivér címvédőként érkezett Kaszpijszkba, miután tavaly, Újvidéken pályafutása első felnőttaranyérmét megszerezve lett Európa-bajnok – és most is minimum az éremszerzést tűzte ki célul. Ennek megfelelően kezdett, az Eb-ezüstérmes finn Rami Hietanemit magabiztosan győzte le (4:0) – aztán viszont jött a hideg zuhany.

Lőrincz az azeri Islam Abbasov – eddigi legjelentősebb eredménye egy vb-ötödik hely – ellen is jól ment, semmi sem utalt arra, hogy baj lehet, az ellenfelet küldték le először passzivitásért (az újabb szabályváltoztatások nyomán megint van parterhelyzet a kötöttfogásban, úgy, hogy az aktívabb automatikusan kap is mellé egy pontot). Lőrincz lentről majdnem meg is pörgette az azerit, de hajszál híján nem volt meg a billentés, így maradt a minimális, 1:0-s előny a magyar fiú javára. A második menetben aztán – ahogy az várható volt – Lőrinczet visszaintették, így később szerzett ponttal már Abbasov állt továbbjutásra. Nem volt mese, menni kellett előre, a címvédő magyar ment is, de nem tudta befogni az azerit, aki egy ízben ellépett előle, Lőrincz tulajdonképpen „beesett” alá, Abbasov meg ezt kihasználta, mögé került és 3:1-re megnyerte az összecsapást – így honfitársaihoz Lőrincz Viktor számára is marad a reménykedés, hogy az esti programban legyőzője bejut a döntőbe, így legalább a vigaszágon folytathatná kedden…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik