Birkózás: hamis ESMTK-papírok, bajnok a Csepel

MTI MTIMTI MTI
2016.02.22. 19:56
Fegyelmi vétség miatt megfosztotta csapatbajnoki címétől az ESMTK-t a Magyar Birkózószövetség (MBSZ), amelynek döntése alapján a Csepel lett az aranyérmes.

Novemberben óriási csatában az ESMTK nyerte a csapatbajnokságot a Csepel és a Vasas előtt, ám később óvás miatt a pesterzsébetiek és a csepeliek külföldi versenyzőinek engedélyét is vizsgálta a szövetség.

Az MBSZ tájékoztatása szerint az elnökség hétfői ülésén helyben hagyták a korábban, első fokon hozott döntést, amelynek értelmében az ESMTK a pontlevonás miatt elveszítette aranyérmét. Az új bajnok a Csepel, a második az ESMTK, a harmadik pedig – változatlanul – a Vasas.

Az elnökség mindkét klub esetében megállapította a fegyelmi vétséget bizonyos versenyzők engedélye kapcsán. A testület álláspontja szerint a Csepel jóhiszeműen járt el, mert az engedélyek valósak, az ESMTK birkózóinak papírjai viszont hamisak, ezért esett más elbírálás alá a két klub.

A szövetség elnöksége a jóhiszeműséget és a tevőlegességet nem vizsgálta az ESMTK részéről, hiszen ez nem tiszte a hamis papírok kapcsán, viszont bejelentési kötelezettségének megfelelően a nyomozó hatóságokhoz fordul. Az esetleges nyomozás után természetesen további szankciók szabhatók majd ki.
Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
6 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Nemzetközi futballünnep Csepelen – Barca Academy Hungary Cup immár hatodik alkalommal

Spanyol labdarúgás
2026.08.25. 11:34

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14