Birkózás: a csepeli önkormányzat blokkolja az akadémia bővítését

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2022.05.24. 09:44
null
Süle László, a KIMBA-t működtető alapítvány kurátora
2018 márciusában tették le a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapkövét, a beruházás első szakaszában a multifunkciós sportcsarnok rendben elkészült, s megtelt élettel. Kiemelt akadémiai státuszú rendszerben folyamatosan edzenek benne a sportág tehetségei, s egyéb rendezvényeknek, bajnokságoknak, gáláknak is otthont ad. A tervezett második szakasz, a kollégium és sportegészségügyi központ azonban még várat magára, ennek okairól kérdeztük Süle Lászlót, a KIMBA-t működtető alapítvány kurátorát.

 

– Jó négy éve, az alapkőletételnél még teljes volt az egység a KIMBA mögött, nem?
– Valóban, egységes volt a támogatás a kormány, a magyar birkózócsalád és a csepeli önkormányzat részéről egyaránt, a 2018. márciusi alapkőletételen részt vett többek mellett Németh Szilárd alapító és Borbély Lénárd polgármester is, csakúgy, mint a 2019-es bokrétaünnepen – válaszolta Süle László. – A csepeli önkormányzat részéről tárt karokkal fogadtak bennünket, örültek, hogy Csepelt választottuk, és a telekhasználatról ráépítési szerződést is kötöttünk. Ám az elmúlt két év során az említett egység számunkra érthetetlen módon és okból megbomlott.

– Ennek ellenére a terveknek megfelelően elkészült a csarnok és folyamatos benne a munka. Akkor mi a gond?
– Valóban, a beruházás első szakaszának tervei szerint rendben és időben elkészült a multifunkcionális csarnok, s noha a pandémia miatt az ünnepélyes avatás késett, fokozatosan megtelt élettel. Akadémiánk a magyar birkózás új szentélye, folyamatosan ad otthont utánpótlás- és felnőttversenyeknek, belső tereinkben méltó emléket állítottunk húsz olimpiai bajnokunknak, vb- és Eb-győzteseinknek, mester­edzőinknek. Összesen 150 tehetséges fiatal birkózó edz naponta itt, megkaptuk a kiemelt akadémiai státuszt, s hozzá a kormány támogatását, munkánk sikere már eredményekben mérhető, a birkózás szempontjából tehát tökéletes az együttműködés. A helyi önkormányzattal sajnos már nem, hiszen elindult egy lejárató kampány az akadémia és alapítója, Németh Szilárd ellen, hogy ellenünk hangolja a csepelieket. Pedig meggyőződésünk, hogy a KIMBA Csepelre jövetelével nemcsak a magyar birkózás, hanem Csepel és az itt élő sport- és kultúraszerető lakosság is gazdagodott.

 

 

 

– A vádak szerint a helyi birkózók nem készülhetnek a létesítményben. Ez nem igaz?
– Eddig a békesség és a nyugalom megőrzése érdekében nem reagáltunk a hamis vádakra, de az elmúlt napokban a rágalmak olyan szintre léptek, hogy nem hallgathatunk tovább. Már több mint egy éve minden hétköznap itt edzenek a csepeli birkózók is, az óvodástól a felnőtt korosztályig mintegy negyvenen, a Csepel Torna Clubbal kiváló együttműködést alakítottunk ki. Megértették, hogy együtt kell működni a KIMBA szakmai stábjával és a teremhasználatért, mint minden más sportszervezetnek, nekik is fizetniük kell. Senki se gondoljon csillagászati összegekre, az óradíj bruttó négyezer forint, amiben benne van az öltözők, a három birkózószőnyeget és kondicionáló gépeket tartalmazó két terem, továbbá egy irodahelyiség használata is. Sőt, ha nem három, hanem kevesebb szőnyegen edzenek a csepeliek, még alacsonyabb az ár, ráadásul sem a takarításért, sem a rezsifogyasztásért nem kell fizetni. Több mint hatszáz négyzetméterről beszélünk. Megnéztem a tavalyi kiszámlázott bérleti díjakat, átlagosan mintegy havi 110 ezer forintra jött ki ez az összeg, a lejárató kampányban persze rosszakaróink havi több millió forintról és kifizethetetlen bérleti díjról beszélnek. Ez nagyon kedvezményes ár, amit minden sportegyesület örömmel elfogadna. Pontosabban mégsem mindegyik. Elsőként az önkormányzat által kiemelten támogatott Csepeli Birkózó Club kapta meg ezt az ajánlatot, azonban számunkra máig érthetetlen okokból a vezetősége elutasította a bérleti szerződés aláírását. Ezután kezdődött a minden valóságalapot nélkülöző lejárató kampány, amelyben folyamatosan részt vesz az önkormányzat lapja is. Ezért sem árt még egyszer elmondani, lassan másfél éve a csepeli birkózók jelentős része nálunk edz, a többieket pedig nem mi zártuk ki, hanem az egyesületük vezetése döntött így.

– Ezek után mennyi esély van arra, hogy a beruházás második lépcsője, a kollégium és képzési központ megvalósul?
– A sportszakmai programunk stratégiai eleme, hogy a sportkollégiumot közvetlenül a Hollandi úti sportcsarnokunk mellett szeretnénk megépíteni. A világon mindenhol azt tapasztaljuk, hogy a kiemelkedő adottságú tréningközpontokban a szállás, étkezés és edzés funkciót egymás közelébe, gyalogos távolságra telepítik, hiszen így jelentős időt és energiát lehet megspórolni, amit a sportolók regenerációjára, tanulmányaira és további képzésére lehet fordítani. Ezt szeretnénk megvalósítani Csepelen is, azonban Borbély Lénárd polgármester úr, aki pedig korábban többször is ígéretet tett, kezet adott alapítónknak, Németh Szilárdnak arra, hogy biztosítja a sportkollégium építéséhez szükséges területet, már nem támogatja a terveinket. A magyar birkózócsaládban az adott szónak és a kézfogásnak még mindig „aranyfedezete” van, ezért is éltük meg nagy csalódásként polgármester úr elutasítását. Pedig többször ajánlottuk, hogy piaci áron megvesszük a Hollandi út 8. alatti önkormányzati tulajdonú ingatlant, a rendezési tervhez igazodóan sportcélra hasznosítjuk és egy nemzetközi szintű sport- és rehabilitációs edzőközpontot hozunk ott létre. A fejlesztésnek köszönhetően számos új csepeli munkahelyet teremtenénk és csepeli vállalkozások kaphatnának beszállítóként esélyt, ráadásul az ingatlanért fizetett vételárból az önkormányzat tovább tudná fejleszteni Csepelt és a Kis-Duna-partot. Mindenki nyerne az együttműködéssel, de e helyett érthetetlen módon a korábban adott szó ellenére merev elutasításban van részünk. Most pedig már ott tartunk, hogy az általunk felépített sportcsarnok körüli parkolóhelyekre vonatkozó, szerződésben biztosított korlátozásmentes használati jogot is csorbítani akarja a csepeli önkormányzat vezetősége.

Akadémisták és csepeli birkózók is készülnek az akadémia modern csarnokának falai között (Fotó: KIMBA)
Akadémisták és csepeli birkózók is készülnek az akadémia modern csarnokának falai között (Fotó: KIMBA)

– A helyiek is használhatják a létesítményt?
– A KIMBA folyamatosan szolgálja Csepel kulturális és sportéletét. Eddig is számos rendezvénynek adtunk otthont, a pandémia időszaka alatt több csepeli sportegyesületnek, atlétáknak, kosárlabdázóknak, tornászoknak biztosítottunk edzéslehetőséget. Márciusban nagy örömmel adtunk méltó helyszínt a csepeli kenus legenda, Kolonics György emlékkiállításának, a magyar kultúra napján a Honvéd Együttes mutatta be nagy sikerrel a Toborzó című darabját. A nemzeti összetartozás napjának tiszteletére pedig határon túli magyar csapatok részvételével össznemzeti serdülő csapatversenyt szerveztünk a fiatalon tragikus körülmények között elhunyt birkózó, Tóth Bendegúz emlékére. Szeretettel várjuk a csepeli kulturális és sportrendezvényeket és a helyi iskolák szalagavató ünnepségeit is. A KIMBA beruházásában készült kültéri fitneszpark is kettős célt szolgál. Fontos eleme akadémistáink felkészülési programjának, de mellette a szabad sávokban szeretettel várjuk a sportszerető csepelieket. Eddig sem küldtünk el senkit, aki szerette volna használni a fitneszparkot, de most javítottunk a megközelíthetőségén is.

– Mi lehet a megoldás ebben a hely­zetben?
– Azt szeretnénk, ha meghallgatnák az érveinket, győzne a józan ész és a korábban tapasztalt egység helyreállna a csepeli önkormányzattal a KIMBA támogatása kapcsán. Meggyőződésem, hogy Csepel büszke lesz az intézményünkre, hiszen az a küldetésünk, hogy olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózókat neveljünk a magyar nemzetnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik