WTCR: Tassi először nyert; Michelisz dobogón Portugáliában!

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.27. 16:53
null
Tassi aratott győzelmet a második portugáliai versenyen (Fotó: DPPI)
Tassi Attila aratott győzelmet a túraautó-világkupa (WTCR) portugáliai versenyhétvégéjének második futamán Estorilban. Mögötte Jean-Karl Vernay futott be, míg a dobogó harmadik fokára Michelisz Norbert állhatott fel. A másik magyar pilóta, Boldizs Bence tizenkilencedik lett.

 

A fordított rajtrácsos versenyen ötödikként befutó Esteban Geuerrieri szerezte meg a pole pozíciót a szombati időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását a második futamon. Mellőle Tiago Monteiro rugaszkodhatott el, míg a második sorból Jean-Karl Vernay és Tassi Attila indulhatott, miután a Michelisz Norbertet az első futam elején kiütő Néstor Girolami nem tudott elindulni a főversenyen.

A Hyundai magyarja az ötödik, míg a másik magyar versenyző, Boldizs Bence a 21. helyről startolt.

Guerrieri állva maradt a rajtnál, így nagy volt a kavarodása mögötte: az élre Monteiro állt, mögé Tassi, Jean-Karl Vernay, Urrutia és Michelisz sorolt be az első ötösben, miközben hátrébb Mikel Azcona eltalálta Tom Coronelt, aki a szalagkorlátnak is nekiment. Az esetet követően pályára hajtott a biztonsági autó is, amely a harmadik kör végén jött ki a mezőny elől.

Monteiro jól jött el az újraindításnál, mint ahogyan Tassi is megtartotta a második helyét Vernay előtt, Michelisz pedig Urrutiát előzte meg a negyedik helyért. Az uruguayi aztán nem sokkal később újabb pozíciót vesztett, amikor Gabriele Tarquini is elment mellette, miközben Azcona áthajtásos büntetést kapott a rajt utáni incidens miatt.

Bár az élmezőnyben lecsillapodtak a kedélyek, hat körrel a vége előtt jött a dráma! Az élen haladó és az összetettet vezető Monteiro motorborítása felgyűrődött, s mivel ezt veszélyesnek ítélték a sportfelügyelők, kiintették. A vezetést Tassi vette át, mögé Vernay és Michelisz sorolt be – öt körrel a vége előtt két magyar haladt dobogós helyen.

Tassinak ugyanakkor nem volt könnyű dolga, Vernay nagy nyomást helyezett rá, és többször is kinézett a Honda magyarja mögül, amit Michelisz is kihasznált, s szorosan tapadt az első két helyen futóra. Előznie végül egyik versenyzőnek sem sikerült, Tassi pályafutása első győzelmét aratta a WTCR-ben, s feljött az összetett második helyére. A dobogó középső fokára Vernay, míg az alsóra Michelisz állhatott fel. A top 5-öt Tarquini és Urrutia egészítette ki.

Boldizs a 19. helyen zárt.

A WTCR idei kiírása július 10–11-én folytatódik Spanyolországban.

WTCR
PORTUGÁLIA, 2. VERSENY

1. Tassi Attila (magyar, Honda)
2. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai)
3. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
4. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai)
5. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co)
...
19. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport)

A vk élmezőnye 4 futam után: 1. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai) 61 pont, 2. Tassi Attila (magyar, Honda) 56, 3. Yvan Muller (francia, Lynk & Co) 56, 4. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 56, 5. Tiago Monteiro (portugál, Honda ) 52, ...10. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 28, ...Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy) 3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik