WTCR: a Zengő Motorsport és Michelisz a mosti első sorban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 18:01
null
Michelisz a második pozícióban zárta a mosti időmérőt (Fotó: fiawtcr.com)
Mikel Azcona nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) csehországi versenyhétvégéjének időmérőjét. A Zengő Motorsport spanyol versenyzője mögött Michelisz Norbert zárta a kvalifikációt, a harmadik a címvédő Yann Ehrlacher lett Mostban. Tassi Attila és Boldizs Bence számára már a Q1-ben véget ért az időmérő.

 

Mikel Azcona és Michelisz Norbert kezdett a legjobban Mostban, ugyanis az első szabadedzésen a Zengő Motorsport versenyzője, a délutáni tréningen pedig a magyar pilóta bizonyult a leggyorsabbnak. A pénteki program az időmérővel folytatódott, aminek az első percei után Jean-Karl Vernay állt az élen.

A magyar versenyzők közül a leggyorsabb ekkor a Q1-ben Tassi Attila volt, aki a negyedik helyen állt. Az időmérő felénél Azcona vette át a vezetést, aki ráadásul új pályacsúccsal ugrott az élre. Nem sokkal később Gilles Magnus alatt állt le az Audi a hármas szektorban, ami miatt félbeszakították a kvalifikációt, ami szűk tíz perc múlva indulhatott újra.

A hátralévő idő végén Esteban Guerrieri volt a leggyorsabb, aki így az első helyen jutott tovább a Q2-be. Michelisznek a hatodik pozícióban sikerült ez, a másik két magyar versenyző számára azonban véget ért az időmérő. Tassi a 17., Boldizs Bence pedig a 19. helyről rajtolhat a vasárnapi futamokon.

A Q2 felénél Yann Ehrlacher elsőként ment be 1:39 alá a hétvégén, ám az élen nem sok időt tölthetett, ugyanis Michelisz hamar átvette tőle a vezetést. Az utolsó percben Azcona ugrott az első helyre, de végül Vernay biztosította be onnan a továbbjutását az utolsó szakaszba. A francián és Azconán kívül Michelisz, Guerrieri és Ehrlacher vehetett részt a Q3-ban. A fordított rajtrácsos első futamon a hazai pályán versenyző szabadkártyás pilóta, Petr Fulín rajtolhat majd a pole pozícióból.

A Q3-ban elsőként Vernay teljesítette a körét, ami azonban nem sikerült túl jól, ugyanis a francia versenyző több kisebb hibát is vétett. Az utána következő Azcona így könnyen átvette a vezetést. Harmadikként Guerrieri hajtott a pályára, ám nem sikerült túlszárnyalnia Azcona idejét.

Ez az utána próbálkozó Ehrlacher-nak sem ment, sőt, Michelisznek sem, akinek azonban sikerült a leginkább megközelíteni a spanyolt, és így az első sorból rajtolhat a második futamon. A pole pozícióból Azcona vághat neki annak a versenynek Michelisz előtt, a második sorba Ehrlacher és Guerrieri parkolhatla le az autóját a rajtrácson.

Folytatás vasárnap 14.15-kor az első futammal!

WTCR
CSEHORSZÁG, IDŐMÉRŐ

1. Mikel Azcona (spanyol, Zengő Motorsport) 1:38.757
2. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) + 0.091
3. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) + 0.130
4. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) + 0.133
5. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai) + 0. 311
...
17. Tassi Attila (magyar, Honda) + 0.890
...
19. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy) + 1.823

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik