WTCR: meggyőző szabadkártyás és szolídabban kezdő magyarok Mostban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 13:00
null
Michelisz Norbert a 12. helyen kezdett Csehországban (Fotó: DPPI)
A Zengő Motorsport spanyol versenyzője, Mikel Azcona zárta az élen a túraautó-világkupa (WTCR) csehországi versenyhétvégéjének első szabadedzését. A második helyen a hétvégén szabadkártyásként induló Petr Fulín végzett, a harmadik Santiago Urrutia lett. A magyar pilóták a top tízen kívül nyitottak Mostban.

 

A hungaroringi forduló és csaknem másfél hónapos szünet után a csehországi Mostban folytatódott a WTCR-es idény. Ezen a pályán egyébként még nem járt korábban a mezőny, és főként annak köszönhetően került be a versenynaptárba, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén sem tudták megrendezni az ázsiai versenyhétvégéket.

Az első szabadedzés elején Jean-Karl Vernay diktálta a tempót, majd tíz perc elteltével a bajnoki éllovas és címvédő Yann Ehrlacher vette át a vezetést. Kicsivel később a hazai hétvégéjén szabadkártyás versenyzőként induló Petr Fulín állt az élre, míg Michelisz Norbert és Tassi Attila neve a tizedik hely környékén volt olvasható.

Az edzés felénél a Zengő Motorsport versenyzője, Mikel Azcona ugrott az élre, míg a magyar versenyzők kissé visszacsúsztak a mezőnyben. Bár Fulín is veszített néhány pozíciót, később visszazárkózott egészen Azcona mögé, a hátránya ráadásul kevesebb mint egy tizedmásodperc volt.

Az állás nem változott az élen a hátralévő időben, így Azcona végzett az első helyen Fulín és Santiago Urrutia előtt. Michelisz a 12., Tassi a 15., Boldizs Bence pedig a 18. pozícióban kezdett Mostban.

Folytatás 14.30-kor a második szabadedzéssel!

WTCR
CSEHORSZÁG, 1. SZABADEDZÉS

1. Mikel Azcona (spanyol, Zengő Motorsport) 1:39.654
2. Petr Fulín (cseh, Cupra) +0.070
3. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) +0.202
4. Nathanaël Berthon (francia, Audi) +0.227
5. Thed Björk (svéd, Lynk & Co) +0.322
...
12. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.743
...
15. Tassi Attila (magyar, Honda) +0.853
...
18. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy) +1.304

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik