MotoGP: Vinales tavaly október után ismét győzni tudott

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2019.06.30. 15:57
null
Vinales (balra) tavaly október óta győzött ismét (Fotó: AFP)
Könnyebb és eredményesebb útra számított Maverick Vinales, amikor három éve a Yamaha gyári csapatához szerződött. Az első évben ugyan háromszor sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára, de tavaly ez már csak egyszer jött össze neki, idén pedig még egyszer sem – a mai napig. Folytatódik tehát a 2011 óta tartó sorminta, hogy évente felváltva nyer yamahás és hondás pilóta Assenben a királykategóriában.  

 

Az edzéseken és az időmérőkön számos reménykeltő megvillanása volt már Vinalesnek idén, de a futamokon eddig sosem jött ki neki a lépés, és szerencséje sem sok volt, hiszen háromszor golyózták ki verseny közben az első hét futamon.

De a mai nap más volt, senki sem tudta igazán tartani vele a tempót, így a tavalyi Phillip Island-i futam után ismét kitörhettek belőle a boldogság könnyei.

A rajtot a két suzukis pilóta kapta el a legjobban, Álex Rins vezetett, amikor a harmadik körben a kilences kanyarban bukott. Csapattársát, az újonc Joan Mirt pedig gyorsan elkezdték bedarálni a többiek.

A vezető helyet ezután Fabio Quartararo örökölte meg, aki Marc Márquezzel és Maverick Vinalesszel a háta mögött el is lépett kicsit a mezőnytől. A tizedik kör után azonban egyre több necces momentuma volt a franciának, úgy tűnt, valami technikai hibája lehet, mert nem volt teljesen ura Yamahájának. A motorral azonban minden rendben volt, az erős szél okozta a nehézségeket, és az alig több mint két hete műtött jobb alkarja, amely nem engedelmeskedett teljesen.

Nem véletlenül akart minél hamarabb túlesni az operáción, hiszen tudta, hogy fizikailag ez az egyik legnehezebb futam a versenynaptárban.

„Nem voltam benne biztos, hogy célba fogok érni a mai futamon – kezdte Quartararo. – Már tegnap is borzalmasan fájt a karom, ma reggel is, így fájdalomcsillapítóval tudtam csak rajthoz állni. Hatalmas élmény volt vezetni MotoGP-futamot, ráadásul körökön keresztül. A sachsenringi pálya balos kanyarokkal van tele, ami nekem is könnyebb lesz, remélem, sikerül ott is jó eredményt elérni” – mondta a francia, aki sorozatban másodszor állhatott fel a dobogóra.

Quartararo „visszaesése” után már csak Vinales és Márquez maradtak harcban a győzelemért. Hol egyik, hol másik hibázott, és adta át ezzel a vezető helyet a másiknak. Végül Vinales visszanyerte teljes koncentrációját, és ezek után a hondásnak már nem igazán volt esélye közel maradni hozzá. Márquez okosan motorozott, nem kockáztatott többet a kelleténél, és inkább a biztos második helyre ment rá, hiszen neki csak az volt a fontos, hogy növelje összetettbeli előnyét, ami sikerült is, hiszen legnagyobb ellenfelei az összetettben ma nem igazán tudtak szóhoz jutni.

Marc Márquez már szombaton megmondta: ha valahol nyernie kell a Yamahának, akkor az itt legyen, ő most a bajnokságra koncentrál. És ne felejtsük el Márquez sikerének egyik titkát, ha rossz hétvégéje van, akkor is könnyedén dobogón végez.

A Ducati csapat nyilván nem arra készült, hogy legjobb esetben is csak a negyedik helyért harcol, márpedig ez történt. Andrea Doviziosónak és Danilo Petruccinak nemcsak egymással kellett megküzdeniük, hanem Joan Mirrel is, sőt három körrel a vége előtt Franco Morbidelli is megérkezett rájuk.

Mir aztán kiszállt a buliból két körrel a leintés előtt egy hiba után a kettes kanyarban, Morbidelli pedig az utolsó sikán előtt megelőzte Petrux-t, így Dovi negyedik, Morbidelli ötödik, Petrucci pedig hatodik lett.

A verseny legnagyobb esését az ötödik körben Valentino Rossi produkálta, aki a nyolcas kanyarban sajnos Nakagami Takaakit is kiütötte igen nagy sebességnél. A japán egy ideig a földön maradt, a Doktornak pedig szinte az első dolga volt, hogy odaszaladjon, és saját szemével is meggyőződjön róla, hogy nem történt súlyos baja.

Augusto Fernández (Fotó: AFP)
Augusto Fernández (Fotó: AFP)

MOTO2: BALDASSARRI KIÜTÖTTE MÁRQUEZT, ODA A NEGYEDIK GYŐZELEM

Őrületes versenyt produkáltak a középső kategória pilótái. Ahogy a későbbi harmadik helyezett, Luca Marini is nyilatkozta, benne volt a levegőben, hogy valami történni fog, annyira agresszíven harcoltak egymás ellen az élbolyban motorozók.

Előzésekből, de esésekből sem volt hiány a mai futamon. Először Ramy Gardner dobta el a vasat a 10. körben, aztán Jorge Martin pöckölte ki Sam Lowest, majd néhány körrel később a spanyol is elesett az egyes kanyarban. Augusto Fernández Xavi Viergéhez ért hozzá épp annyira, hogy utóbbi elessen, ráadásul a mögötte haladó Enea Bastianininek sem volt esélye kikerülni az esést, ráugratott Vierge motorjára.

De az igazi dráma az utolsó előtti körben következett be, amikor Lorenzo Baldassarri a vezetést próbálta átvenni Álex Márqueztől. A négyes kanyarban Márquez ugyan lesodródott az ideális évről, Balda pedig azonnal le is csapott a kínálkozó lehetőségre, de ez nem volt teljesen átgondolt mozdulat, hiszen már a kanyar csúcspontja előtt elment alatta a motor eleje. Az esés elkerülhetetlen volt, ráadásul kiütötte a mellette motorozó Márquezt is.

A spanyol szó szerint leüvöltötte az olasz fejét, sőt az egyik sportbírónak is oda kellett lépnie, hogy ne fajuljon el jobban a dolog.

A bokszba visszaérve Baldassarri első dolga volt, hogy átmenjen bocsánatot kérni és elmagyarázni, hogy mi történt szerinte, de nyilván ez nem adja vissza a pontokat Márqueznek, ahogy az esélyt sem arra, hogy negyedik győzelmét is megszerezze zsinórban.

Márquez ráadásul elveszítette vezető helyét a bajnokságban, jelenleg 6 pontos hátrányba került Thomas Lüthi mögött. Az összetett harmadik helyére a Holland Nagydíjat végül megnyerő Augusto Fernández zárkózott fel, aki élete első világbajnoki futamgyőzelmének örülhetett.

Másodikként a futam nagy részében vezető Brad Bindert intették le, akinek a 15. körtől kezdődően a motor elejének erős rázkódásával továbbra is meg kellett küzdenie, de úgy tűnik, a KTM-nek végre sikerült találnia valamit és előbbre lépnie.

A harmadik helyet Luca Marini örökölte meg.

MOTO3: „ÉLETEM VERSENYE VOLT”

Így kezdte nyilatkozatát a Moto3-as futam győztese Tony Arbolino. Furcsa mondat ez annak tudatában, hogy Arbolino hazai futamán, Mugellóban húzta be élete első világbajnoki elsőségét, de érthető a kijelentés, belegondolva, hogy milyen versenyt produkáltak már megint a legkisebbek.

Az utolsó két körben már csak honfitársával, Lorenzo Dalla Portával kellett megküzdenie Arbolinónak, akit végül 45 ezredmásodperccel előbb intettek le.

A harmadik helyen Jakub Kornfeil futott be, aki négy körrel a vége előtt hosszú körös büntetést kapott, mert levágta az utolsó sikánt. A cseh ekkor épp vezetett, sőt sikerült némi előnyt is kimotoroznia. Mikor meglátta a büntetést, megpróbált még nagyobb előnyt kiépíteni mielőtt teljesítette volna a büntetést, és végül ez az okos taktika meg is hozta a gyümölcsét, hiszen ennek köszönhetően tudott dobogón maradni az igen szoros mezőnyben.

Kornfeilnek ez volt a 171. világbajnoki rajthoz állása, és csupán az ötödik dobogós eredménye. Dalla Portának továbbra is várnia kell idei első győzelmére, míg Arbolino megszakította a tavalyi Thai Nagydíj óta tartó sorozatot, és ő lett az első, aki először duplázni tudott.

Az összetettben vezető Aron Canet 12. lett, így 7 pontra olvadt előnnyel várhatja a nyári szünet előtti utolsó versenyt jövő hétvégén a Sachsenringen.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, HOLLAND NAGYDÍJ
MOTOGP (26 kör, 118.092 km)

1. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 40:55.415 perc
2. Marc Márquez (spanyol, Honda) 4.854 másodperc hátrány
3. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 9.738 mp h.
Az állás:
1. Márquez 160 pont, 2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 116, 3. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) 108

MOTO2 (24 kör, 109 km)
1. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 39:24.779 perc
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 0.612 mp h.
3. Luca Marini (olasz, Kalex) 3.686 mp h.
Az állás:
1. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 117 pont, 2. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 111, 3. Fernández 92

MOTO3 (22 kör, 99.9 km)
1. Tony Arbolino (olasz, Honda) 38:03.113 perc
2. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 0.045 mp h.
3. Jakub Kornfeil (cseh, KTM) 1.562 mp h.
Az állás:
1. Aron Canet (spanyol, KTM) 107 pont, 2. Dalla Porta 100, 3. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 83

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik