KOVÁCS NIKOLETT 2021.05.29 09:25 Frissítve: 2021.05.29 11:25

MotoGP: száguldás, Ducati, szerelem Mugellóban

Vajon láthatunk majd három Ducatit a dobogón a MotoGP történetében először? Vajon megdönti valaki az abszolút végsebesség-rekordot Mugellóban? Nos, nem eszik olyan forrón, egyik kását sem…

Fotó: Ducati Media

Feje tetejére állt a világ a katari szezonnyitón, amikor sorra dőltek meg a végsebesség-rekordok, előtte ugyanis a 10 hivatalos (azaz versenyhétvégén mért) legnagyobb sebesség mindegyikét Mugellóban jegyezték.

Losailt elhagyva azonban már csak három adat mellett szerepelt az olasz helyszín, elsőként a negyedik helyen 356.7 km/órával, amit Andrea Doviziosónak mértek még 2019-ben a harmadik szabadedzésen.

Azóta sok szó esett arról, hogy meddig szabad engedni ezt a gyorsulást, hiszen szép lassan minden pályát kinőnek majd a MotoGP-sek a túl kicsi bukóterek miatt.

Michele Pirro, a Ducati tesztpilótája, aki a hétvégén a sérült Jorge Martínt helyettesíti, még csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a 365 km/órás tempó könnyen meglehet majd, és szeretné is, hogy visszakerüljön a csúcs hazai pályájukra; mert azt talán mondani sem kell, hogy a Top20-as listán is csak Ducatikat találunk.

Ennél tovább már nincs?

Az új abszolút rekord egyelőre még várat magára, de Pirro pénteken a mugellói csúcsot már megdöntötte, amikor 357.6 km/órát mértek nála.

Az olasz továbbra is hisz a még nagyobb végsebességben, de persze az sem ártana, ha az esetleges rekorder ezúttal az egyes kanyart is bevenné majd, nem úgy, mint Johann Zarco Katarban.

A francia szerint azonban elképzelhető, hogy a pálya adta lehetőségeket már kimaxolták.

A mugellói célegyenesben először is van egy törés, illetve egy kisebb emelkedő (majd lejtő), amin a motorok elemelkednek. „Az ugratás során a célegyenesben nem a motor elejével van a gond, mert azt lent tartják az aero elemek. A probléma hátul van, mert a kerék elkezd kiforogni, és ha megpróbálod azon a szakaszon dönteni a motort, nem könnyű stabilan tartani. Épp a „bukkanó” miatt, a végsebességnek van egy határa ezen a pályán, és talán ezt a határt már el is értük. Kicsit kisebb a bukótér is, szóval mindenki óvatosabb és játszik a gázzal, ha éppen más mögött halad. Az elektronikának köszönhetően lehet teligázon menni, amikor egyedül vagy, és közben a döntéssel is tudod kontrollálni a sebességet, de szélárnyékban más a helyzet” – mondta Zarco.

Nem tudod, amíg nem próbáltad

A mezőnyből hatan egyébként most először élik át az élményt, hogy milyen a toszkánai dombok között MotoGP-s motorral száguldozni, hiszen tavaly a koronavírus világjárvány miatt elmaradt az Olasz Nagydíj. Azaz nemcsak az idei, de a tavalyi újoncok is most versenyeznek itt először. De Fabio Quartararo, Joan Mir, Pecco Bagnaia és Miguel Oliveria (azaz a 2019-es debütánsok) sem bővelkednek a tapasztalatban itt, hiszen eddig mindannyian egyszer mentek csak itt – két éve.

Ráadásul az sem adatott meg az újoncoknak, hogy tesztelhettek volna itt, ahogy Katarban.

„Pont ezt mondtam Bastianininek” – kezdte Jack Miller, akinek eddig nem sok jó élményt és eredményt tartogatott Mugello. Eddig nyolc alkalomból csak három futamot fejezett be itt. Moto3-ban egy 10. hely volt a legjobb eredménye, míg MotoGP-ben ötből csak egyszer ért célba (15-ikként), a többi alkalommal – nem mindig saját hibából – bukott.

„Tapasztalatból tudom, hogy amikor elkezdtem a MotoGP-ben motorozni, nem igazán érted meg, hogy milyen gyors is valójában 350 km/órával menni, amíg el nem jutsz Mugellóba és tényleg csinálnod is kell valamit 350-nél, nem csak egyenesen menni. Na akkor érted meg igazán a sebességet.”

Esély vs. valóság

Nézzük egy kicsit az esélyeket – és most kénytelenek vagyunk megint csak a szezonnyitó helyszínéhez visszanyúlni. hiszen a tesztek és az elmúlt évek eredményei alapján mindenki elsöprő Ducati-fölényt várt Katarban is, végül mégis két Yamaha-győzelemmel hagytunk el a Közel-keleti országot.

Mugellóba érve ismét megnőttek az esélyek, hogy csak ducatis pilótákat lássunk a dobogón, de a pálya nemcsak egy hosszú egyenesből, hanem 15 kanyarból is áll. Franco Morbidelli például csak erre akar koncentrálni, ahogy minden más versenyző is, aki nem a bolognaiak alkalmazásában áll.

Március óta persze sok minden változott, Jack Miller átesett egy arm pump műtéten és megnyert két futamot, csapattársa, Pecco Bagnaia pedig megtapasztalhatta, hogy milyen is vezetni a MotoGP-bajnokságot, még ha csak egy hétig is. Zarco is a legjobbak között van, így akár tényleg el is hozhatnák az összes dobogós helyezést.

Az első edzésnap eredményeiből messzemenő következtetéseket még nem tudunk levonni, de a Ducati-dominancia egyelőre várat magára.

Bagnaia csak az utolsó pillanatban tudta megnyerni a pénteki napot, és csak 71 ezreddel volt gyorsabb a suzukis Álex Rins-nél. Őket a mezőny legöregebb és leglassabb motorját megülő Morbidelli követi, majd egy újabb Yamaha Fabio Quartararóval, két gyári KTM-es (Brad Binder és Miguel Oliveria sorrendben), majd Nakagami Takaaki legjobb Hondáként, utána Maverick Vinales, Aleix Espargaró egy Aprilián, és csak ezután, azaz a 10. helyen a következő Ducatis, Jack Miller.

Az eredmény más is lehetett volna, ha az FP2 végén a pilóták egy része nem mozgó bóját játszott volna, feltartva a gyorsan haladókat. Mintha csak egy Moto3-as őrületet láttunk volna, a különbség csak annyi, hogy őket az ilyen jelenetekért megbüntetik, nem úgy a nagyokat...

Rins két éve is jól ment itt, majdnem a dobogóra is fel tudott állni, és a Suzukinál sem ültek a babérjaikon azóta. Egyrészt dolgoztak azon, hogy a kigyorsítási szakaszon ne emelkedjen el annyira a motor eleje, másrészt egy eddig nem próbált elektronikai beállítással sebességet is tudtak nyerni.

Ahogy a KTM-ek is, legalábbis a gyári csapatnál. Az osztrákok most először vetették be élesben a már jerezben is tesztelt új vázat, amiről pontosan nem lehet tudni, hogy mennyire új, de az biztos, hogy a kanyar kijáratnál nagyobb stabilitást ad a versenyzőknek és a motor elejét is biztosabbnak érzik vele, ami idén eddig a legnagyobb problémát okozta nekik.

Illetve egy újfajta üzemanyaggal szintén javítani tudtak a végsebességen.

A yamahásoknak régi álma teljesült, végre elkészült az első hole shot eszközük is (ez a mechanika húzza össze a futóművet a rajtnál), eddig nekik csak hátul volt ilyen.

„Minden egyes jó eredmény után nyaggattam a japán mérnököket, hogy most ez a legfontosabb, ez a legfontosabb. Most itt van, szóval nincs több kifogás. Persze még dolgoznunk kell rajta, ez az első alkalom, hogy teszteljük, de már most látjuk a fejlődést” – mondta Quartararo.  

Vasárnapra 50%-os eséllyel esőt jósolnak a verseny időpontjára, ami, ha nem is érkezik meg, biztosan hűvösebb lesz az időjárás. Azaz a péntek és a szombat délutáni edzések kevésbé lesznek mérvadóak a futamra nézve.

Pénteken is lehetett már látni, hogy mindenkire másképp hat a melegebb idő és aszfalt. Van, akinek több nehézséget okoz, és vannak, akiknek pont akkor jön meg az önbizalmuk igazán.

Persze a verseny okozta adrenalin sok kétkedést feledtetni tud…

2021.08.28 08:45:13

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

A Pure ETCR egyetlen magyar versenyzőjével megpróbáljuk egy kicsit bemutatni az autót.

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.