MotoGP: egyezségre jutott a Dorna és a Suzuki a gyár távozásáról

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.07.13. 17:15
null
A két pilóta mellett többtucatnyi csapattag maradt állás nélkül a MotoGP-ben (Fotó: Kovács Nikolett)
Május közepe óta zajlottak a tárgyalások a két fél között a Suzuki MotoGP-ből való távozása kapcsán. Minderre azért volt szükség, mert ahogy az összes gyártó, úgy a hamamacuiak is tavaly írták alá az újabb megállapodást a részvételükről egészen 2026 végéig, de egyik pillanatról a másikra meggondolták magukat.

 

Mintha nem is ebben az évben lett volna az a jerezi futamot követő tesztnap, amikor a japán márka távozásának híre napvilágot látott, annyi minden történt azóta.

Pedig tényleg „csak” két és fél hónap telt el, és nagyjából ennyi időbe telt megegyeznie a Suzukinak és a MotoGP jogtulajdonosának a fennálló, ötéves szerződés felbontásáról.

A részletek nyilván nem publikusak, de minden bizonnyal euró-tízmilliókat kell kifizetnie a japán gyárnak a megállapodás felmondásáért, ami még mindig jobban megéri nekik, mintha maradtak volna.

Az egyezség létrejöttének tényét maga a gyár erősítette meg szerdán egy sajtóközleményben, melyből az is kiderül, hogy a MotoGP mellett a hosszútávú világbajnokságot (EWC) is elhagyják az év végén a gyári alakulatukkal.

Sylvan Guintoli francia MotoGP-s tesztpilóta és EWC-pilóta tehát mindkét állását elveszíti.

A kommünikében megszólal Szuzuki Tosihiro elnök, aki megerősíti a már korábban tett nyilatkozatot, miszerint a fenntarthatóság jegyében szükséges erőforrás-átcsoportosítás miatt hozták meg a fenti döntéseket.

„Ez a döntés azt jelenti, hogy vállaljuk a kihívást és új motorkerékpár-üzletágat építünk, melyhez a versenysportban használt technológiai képességeinket és humánkapacitásunkat átirányítjuk a fenntartható társadalom más útjainak vizsgálatába.”

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10

Sikeres volt Álex Márquez kézműtétje, de nem tudni, mikor térhet vissza

Egyéb autó-motor
2025.06.30. 14:04

MotoGP: Álex Márquez a kezét törte, Marc Márquez előnye már 68 pont

Egyéb autó-motor
2025.06.29. 15:10

MotoGP: Marc Márquez nyerte a sprintfutamot Assenben

Egyéb autó-motor
2025.06.28. 17:30

MotoGP: a Balaton Park Circuit készen áll, a csapatok már tesztelnek a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.06.26. 18:27

Minden jogi akadály elhárult, a Liberty Mediához kerül a MotoGP

Egyéb autó-motor
2025.06.23. 18:22

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
2025.06.22. 14:52

MotoGP: újabb sprintfutamos Márquez-dupla

Egyéb autó-motor
2025.06.21. 15:40
Ezek is érdekelhetik