MotoGP: Bagnaia fergeteges pályacsúccsal és élete körével a pole-ban

Vágólapra másolva!
2022.04.30. 21:30
null
Bagnaiával senki sem tudta ma tartani a lépést egy körön (Fotó: Hantos László)
A nagy kérdés az volt a Spanyol Nagydíj időmérője előtt, hogy meglesz-e Fabio Quartararo ötödik rajtelsősége zsinórban a jerezi pályán. Nem lett meg, mert Pecco Bagnaia olyan kört rakott össze az időmérőn, amitől mindenkinek leesett az álla.

 

„Azt hiszem, ez a valaha volt legjobb köridőm, mert minden tökéletes volt. Mindent beletettem és nem követtem el egyetlen hibát sem. Általában, amikor ennyire a határon mész, akkor könnyű kicsit kisodródni az egyik kanyarban, de ma minden tökéletes volt” – mondta Bagnaia, aki talán öt verseny késéssel ugyan, de végre beiratkozhat az idei bajnoki küzdelembe. A fonalat már Portimaóban felvette, legalábbis állítja, hogy végre ismét jól érzi magát a motoron, és végre tud olyan féktávokat venni, mint tavaly.

Az biztos, hogy egy hét alatt nagyot fordult vele a világ, hiszen hét nappal ezelőtt bukása és vállsérülése után az volt a kérdés, hogy tud-e egyáltalán versenyezni.

A válla még továbbra sem tökéletes, de reméli, hogy különösebb gond nélkül kitart majd a futam végéig.

Bagnaia tökéletes körének kulcsa a hármas szektor volt, csak ott több, mint két tizedet vert a mezőnyre, míg a korábbi körrekordot 414 ezreddel javította meg.

Bár a negyedik szabadedzést is Pecco nyerte meg, papíron mégsem neki a legjobb a tempója, és ő maga is úgy gondolja, hogy ez továbbra is Quartararo pályája.

„Mindig versenyképes és nagyon erős itt. Tegnaphoz képest ugyan közeledtünk hozzá tempóban, és azt gondolom, hogy jót harcolhatunk holnap, de túl korai még jósolni.”

A rajt és az első kanyarok kritikus fontosságúak, hiszen Fabio nyilván azonnal szökni próbál majd. Ha ez nem sikerül, akkor az első körökben a célra fordító lehet az elsődleges támadási pont a franciának, ott tudja leginkább kihasználni, hogy mennyivel mélyebben tud fékezni bárkinél a mezőnyben. Azonban, ha az első öt-hat kör úgy zárul, hogy Bagnaia van az élen, akkor egy nagyon másik verseny kezdődhet, a Yamaha ugyanis híresen rosszul viseli a szélárnyékban való motorozást (emlékezzünk az első guminyomás problémájára), pláne olyan melegben, mint ami vasárnap várható.

Kérdés, hogy lesz-e olyan, aki tudja majd tartani velük a lépést. A legnagyobb esélye erre a harmadik helyről induló Aleix Espargarónak lehet, aki ismét bizonyította, hogy remek formában van.

A második sorból Jack Miller, Marc Márquez és a Q1-ből továbbjutó Johann Zarco rajtolhat majd, akik közül talán az ausztrálnak lehet esélye harcba szállni a dobogóért.

Zarcónak továbbra is hiányzik néhány tized, hogy versenyképes legyen, míg Márquez ötödik-hatodik helyre várja magát, ha minden jól sikerül.

A spanyol a negyedik szabadedzést a versenyre való felkészülés jegyében azzal töltötte, hogy minél több adatot és tapasztalatot gyűjtsön mások szélárnyékában. Ez is mutatja, hogy mennyire nincs meg a tempója.

Ennek ellenére a legjobb hondásként zárt ma, de míg első gyors körét Bagnaia mögött futotta meg, addig a második kimenetnél Quartararót követte – de csak azért, mert lecsúszott a gyári ducatisokról.

A Suzuki-páros közül ma Joan Mir zárt jobban, de ő is csak a kilencedik rajthelyet szerezte meg bukását megelőzően. Egy-két tizeddel talán tudott volna jobbat, ami egy sorral is előbbre repíthette volna, de hibázott, ami a legjobbakkal is előfordul.

Enea Bastianini szintén bukott a Q2 során, de állítása szerint egyébként sem volt benne ma sokkal több.

Az időmérő végeredménye itt tekinthető meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik