Gyorsasági kamion: megint Kiss Norbert indulhat az élről

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.06.13. 11:55
null
Ismételten Kiss Norbert indulhat az élről (Fotó: Meder István)
A hűvösebb időben javultak a köridők, nem melegedtek úgy a gumik, egyvalami azonban változatlan maradt: a kétszeres Európa-bajnok magyar maga mögött tartotta a mezőnyt az ETRC hungaroringi futamán.

 

Kiss Norbert a tegnapihoz hasonló délelőttön van túl, aminek örül, nagyon bízik azonban abban, hogy a délután más lesz, mint a szombati. A vasárnapi hűvösebb időben javultak a köridők (Kiss az egy nappal korábbi, első rajtkockát érő idejénél négy tizeddel volt gyorsabb) és még sűrűbb lett a mezőny, ám Kiss így sem tűrt ellentmondást – maga mögé utasítva Sascha Lenzet és Antonio Albacetét megnyerte az időmérő edzést.

„Megtettük, amit lehetett és amit kellett: megszereztük a pole pozíciót – nyilatkozta Kiss Norbert. – Ez most szorosabb volt, mint tegnap, de várható is volt, hogy közelítenek az ellenfelek, hiszen már második napja körözünk itt, mindenki finomította a beállításokat. A rajt biztos izgalmas lesz, ahogy mindig, de muszáj az élen maradni az első kanyarban, mert a versenytempónk jó, ki kellene használni!”

Az első versenyfutam 12.40, a második 14.40 órakor rajtol a Hungaroringen.

GYORSASÁGI KAMION EB, HUNGARORING
2. időmérő edzés:
1. Kiss Norbert (magyar, MAN) 2:17.819, 2. Lenz (német, MAN) 2:18.231, 3. Albacete (spanyol, MAN) 2:18.385

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik