Formula–E: két pole után a futamgyőzelem is összejött Günthernek

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.04. 11:06
null
Maximilian Günther szinte megállíthatatlan volt a jakartai versenyhétvégén (Fotó: DPPI)
Maximilian Günther aratott győzelmet a Formula–E indonéziai versenyhétvégéjének második futamán. Az egész hétvégén rendkívüli formában versenyző Maserati-pilóta mögött Jake Dennis ért célba, a dobogóra még Mitch Evans állhatott fel Jakartában.

 

Akárcsak a jakartai első versenyen, a hétvége utolsó viadalát is Maximilian Günther kezdhette meg az első rajtkockából. A Maserati német versenyzője mellől Jake Dennis rajtolhatott, a második sorból Mitch Evans és Edopardo Mortara vághatott neki az idény 11. versenyének.

Ez a futam azonban Sérgio Sette Camara és Sam Bird számára már a rajt előtt véget ért. A két versenyző autójánál technikai meghibásodás lépett fel, így a startot megelőzően letolták azokat a rajtrácsról. Günther és a többiek azonban simán el tudtak rajtolni – az első három helyről induló versenyző megtartotta a rajtpozícióját az első körben.


Günther már az ötödik körben felvette az első támadó módját, aminek következtében visszaesett a harmadik helyre. Dennis egy körrel később élt a plusz energiával, ráadásul sikerült maga mögött tartania Günthert. Amikor az élről Evans is félrehúzódott a támadó módért, a harmadik helyre csúszott vissza.

A kilencedik körben azonban sikerült megelőznie Günthert, aki viszont a következő körben visszavette a második pozíciót. Sőt, a Maserati versenyzője ezután üldözőbe vette az élen autózó Dennist is. Nem sokkal fél táv előtt kezdték el az élmezőnyben felvenni a második támadó módot, a pozícióváltozások után Evans, Günther és Dennis autózott az első három helyen a futam felénél.

Ekkor azonban a világbajnoki pontversenyt vezető Nick Cassidy került bajba. Az új-zélandi versenyző elmérte a 16-os kanyart, és hátulról kissé nekiment Wehrlein autójának. A német versenyző gond nélkül tovább tudott menni, Cassidy azonban előbb félrehúzódott, majd behajtott a bokszutcába.


Miután véget ért a sárga zászlós korlátozás a fenti esetért, Günther megelőzte Evanst, és visszaállt az élre. A Jaguar versenyzője mellett nem sokkal később Dennis is elment. A futam utolsó negyedében az élen autózó kettős jelentősen elhúzott a többiektől – ám Günthernek is sikerült kissé leráznia magáról Dennist.

A leintésig már nem változott a sorrend a mezőny legelején. Günther két év után nyert újra a sorozatban, ráadásul megszerezte a Maserati első (gyári) diadalát is. A dobogóra még Dennis és Evans állhatott fel. Pontot szerzett továbbá Sasha Fenestraz, Norman Nato, Pascal Wehrlein, António Félix da Costa, Edoardo Mortara, Stoffel Vandoorne és Sébastien Buemi.

Nullázása következtében Cassidy az elsőről a harmadik helyre csúszott vissza a világbajnoki tabellán. Az élen jelenleg Wehrlein áll, ám előnye csupán egy pont Dennisszel szemben.

Folytatás június 24-én az egyesült államokbeli Portlandban!

FORMULA–E
INDONÉZIA, MÁSODIK VERSENY

1. Maximilian Günther (német, Maserati)
2. Jake Dennis (brit, Andretti)
3. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)
4. Sasha Fenestraz (francia, Nissan)
5. Norman Nato (francia, Nissan)

A világbajnokság élmezőnye 11 futam után: 1. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 134 pont, 2. Jake Dennis (brit, Andretti) 133, 3. Nick Cassidy (új-zélandi, Envision) 128, 4. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 109, 5. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 97, 6. António Félix da Costa (portugál, Porsche) 78, 7. Maximilian Günther (német, Maserati) 70

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik