B. Ö. B. 2022.03.19 11:43 Frissítve: 2022.03.19 11:45

F3: Bearman ért célba elsőként, de Hadjaré a győzelem a sprintfutamon

Isack Hadjar nyerte meg a Formula–3 bahreini idénynyitójának sprintfutamát. Bár az első helyen a versenyen végig magabiztos teljesítményt nyújtó Oliver Bearman ért célba, a brit versenyzőt utólag megbüntették, így visszaesett a második pozícióba. A dobogóra még Alekszandr Szmoljar állhatott fel. Tóth László a 23. helyen zárta a szezon első futamát.

Isack Hadjaré lett a győzelem pályafutása legelső F3-as versenyén (Fotó: Twitter)

 

Zak O'Sullivan zárta a 12. helyen a pénteki időmérőt, ennek értelmében ő indulhatott az élről a fordított rajtrácsos sprintversenyen. A brit versenyző mellől Oliver Bearman, a második rajtsorból David Vidales és Isack Hadjar várhatta a piros lámpák kialvását. A kvalifikációt követően egyébként kizárták Kush Mainit, amiért nem állt ki egy kötelező mérlegelésre, az indiai versenyző így csak a bokszutcából rajtolhatott, Tóth László pedig egy pozícióval előrébb került a rajtrácson, és a 28. helyről kezdhette meg a sprintfutamot.

O'Sullivan nem kapta el éppen tökéletesen a rajtot, ám végül sikerült megtartania az első helyet, ahogyan közvetlenül mögötte sem történt változás a sorrendet tekintve. Tóth ezzel szemben négy pozíciót is javított a startnál, Roman Stanek viszont defektet kapott, és néhány körrel később fel is adta a versenyt.

Az ötödik körben több izgalmas pillanat is történt a pályán. Először az Art Grand Prix két versenyzője, Victor Martins és Grégoire Saucy csatázott kissé keményen, amely során az előbbi defektet kapott, az utóbbinak pedig igencsak megsérült az első szárnya, így mindkét versenyzőnek a bokszutca felé kellett vennie az irányt. Nem sokkal ezután változás történt az élen – Bearman elment O'Sullivan mellett, és átvette a vezetést.

A tizedik körben Alekszander Szmoljar próbálta megelőzni Hadjart, ám az első kísérlete nem volt sikeres, így a francia pilóta maradt a negyedik pozícióban. O'Sullivannek is védekeznie kellett, a második helyen autózó pilótát Zane Maloney támadta, majd meg is előzte, rögtön ezután Hadjar, kicsivel később pedig Szmoljar is elment mellette.

A tizenötödik körre Bearman már több mint négymásodperces előnnyel autózott a mezőny legelején, mögötte azonban nagy csata alakult ki. Három körrel a futam vége előtt Hadjar autózott a második helyen, őt Szmoljar követte a pályán, s már nem is történt változás a leintésig.

A győzelem viszont mégsem Bearmané lett, hiszen többszörös pályaelhagyásért közvetlenül a leintés után megbüntették, így visszaesett a második helyre. A győztesnek járó trófeát végül Hadjar vehette át, a harmadik helyen Szmoljar zárta az idény első versenyét. Tóth a 22. pozícióban látta meg a kockás zászlót, ám Bearmanhez hasonlóan őt is megbüntették.

Folytatás vasárnap 9.45-kor a főfutammal!

2022.06.08 10:24:02

Egyéb autó-motor K. D.

2022.03.21 15:45:35

Egyéb autó-motor MTI, V. Á.

A Honda klasszisa Twitter-oldalán azt írta, szerencsére jól van, csak elővigyázatosságból döntöttek úgy, hogy nem indul el az Indonéz Nagydíjon.

2022.03.21 10:27:58

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

A március 23-i rendezvény házigazdája Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. (x)