Autósport: Alonso ismét rajthoz áll az Indy 500-on – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.10. 20:45
Megerősítette a McLaren, hogy Fernando Alonsóval a volánja mögött áll rajthoz a 2019-es Indy 500-on.

2017 után 2019-ben visszatér a legendás 500 mérföldes indianapolisi versenyre Fernando Alonso – ezt a spanyol jelenlegi csapata, a McLaren erősítette meg. Alonso két évvel ezelőtt állt rajthoz először (és eddig egyetlen alkalommal) a versenyen, amelyen 27 körig az élen is autózhatott, végül azonban technikai probléma miatt nem tudta befejezni a versenyt.Fernando Alonso – ezt a spanyol jelenlegi csapata, a McLaren erősítette meg. Alonso két évvel ezelőtt állt rajthoz először (és eddig egyetlen alkalommal) a versenyen, amelyen 27 körig az élen is autózhatott, végül azonban technikai probléma miatt nem tudta befejezni a versenyt.

Alonso akkori indulása a McLarennek, az Andretti Motorsportnak és a Hondának volt köszönhető. Bár részleteket eddig nem árultak el, annyit tudni lehet, hogy utóbbi nem biztosan lesz érintett a 2019-es projektben. A motorszállító ugyanis akár a Chevrolet is lehet.

A Formula–1-ből a szezon végén visszavonuló kétszeres világbajnoknak már csak ezen a futamon kell győznie ahhoz, hogy megszerezze a „triple crownt” – a Le Mans-i 24 órás versenyen és az F1-es Monacói Nagydíjon ugyanis már sikerült diadalmaskodnia.

A 2019-es Indy 500-at május 26-án rendezik.

Legfrissebb hírek

F1: a vasárnapi viszontlátásra! – Nemzetközi sajtóvisszhang

F1
4 órája

Így lehet Norris, Verstappen vagy Piastri világbajnok Abu-Dzabiban

F1
5 órája

„Képzelhetik, milyen vacakul érzem magam” – Piastri 16 pontos hátrányból várja az idényzárót

F1
18 órája

Verstappen-győzelem és McLaren-blama Katarban – már 16 ponton belül a három vb-aspiráns

F1
20 órája

Bajnokaspiránsok feszülnek egymásnak – az év legfontosabb rajtja következik a Katari Nagydíjon?

F1
Tegnap, 12:21

Piastri magára talált – de még idejében? Verstappen a bajnoki remények életben tartásáért küzd Katarban

F1
2025.11.29. 21:38

Piastrié a pole pozíció Norris és Verstappen előtt a katari időmérőn

F1
2025.11.29. 18:33

Piastri magabiztos sprintgyőzelemmel közeledett a bajnokságban Katarban

F1
2025.11.29. 15:35
Ezek is érdekelhetik