A Red Bull elnézést kért, amiért megvádolta Antonellit

2025.12.01. 14:23
Kimi Antonelli (Fotó: Getty Images)
A Red Bull istálló hétfőn közleményben kért elnézést, amiért a vasárnapi Formula–1-es Katari Nagydíj végén a csapat több tagja is megvádolta Kimi Antonellit azzal, hogy az utolsó körben szándékosan engedte maga elé a pontversenyben vezető Lando Norrist, aki így a negyedik helyen ért célba.

A dohai versenyt a Red Bull címvédője, a holland Max Verstappen nyerte, aki így 12 pontra csökkentette hátrányát a McLarent vezető Norrisszal szemben. A mérnöke már a célba érés előtt, a csapatrádión jelezte neki Norris előzését, hozzátéve, hogy látszólag Antonelli, a Mercedes olasz pilótája hagyta elmenni maga mellett az összetett éllovasát. A leintés után aztán Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is meggyanúsította Antonellit, ezt viszont Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke határozottan visszautasította, sőt egyenesen „agyatlannak” nevezte Markót.

Az ügy ezzel nem ért véget, mivel a feltüzelt Red Bull-drukkerek közül néhányan fenyegető üzeneteket küldtek az újonc olasz versenyzőnek, a Red Bull pedig erre reagálva kért bocsánatot hétfőn.

„Azok a megnyilatkozások, melyek a verseny vége előtt, majd azt követően elhangzottak és a Mercedes pilótáját, Kimi Antonellit azzal vádolták, hogy szándékosan engedte Lando Norris előzését, egyértelműen valótlanok voltak – írta az istálló. – A felvételek szerint Antonelli egy pillanatra elveszítette uralmát az autója felett és ezért ment el mellette Norris. Őszintén sajnáljuk, amiért ezek a vádak Kimi online fenyegetéséhez vezettek.”

A dohai volt az idei sorozat utolsó előtti futama, az egyéni világbajnoki címre még három versenyzőnek van esélye. Norris 12 ponttal előzi meg a sikerével a második helyre fellépő Verstappent és 16-tal mclarenes csapattársát, az ausztrál Oscar Piastrit.

A világbajnokság a hétvégén Abu-Dzabiban zárul.

 

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
6 órája

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:06

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
Tegnap, 13:03

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
2026.11.06. 13:20

F1: Ocon helyett Rafael Camara versenyez Brazíliában

F1
2026.11.03. 22:38

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
2026.11.03. 12:21

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
2026.11.02. 17:10

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
2026.11.02. 10:32