Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Túlzás nélkül állítható, férficsapatunk számára a csütörtök esti Puerto Rico elleni meccs volt a londoni centenáriumi világbajnokság eddigi legfontosabb párharca, amelynek tétjét röviden így lehetett összefoglalni: a talpon maradás. Ami a részleteket illeti, az eddig jól teljesítő magyar együttes, 3:0-ra hozta az Üzbegisztán elleni kötelezőt, míg a csoport favoritjától, a braziloktól a lehető legszűkebb, 3:2-es vereséget szenvedte el. A csoportkör harmadik fordulója előtt Puerto Rico hasonlóan állt, azzal a különbséggel, hogy 3:1-re kapott ki Brazíliától, de ennek a gyakorlatban nincs jelentősége, hiszen azonos pontszám semmiképpen sem alakulhatott ki a két válogatott között, biztos volt, hogy a csütörtök esti meccs után az egyiknek öt, a másiknak pedig négy pontja lesz.
Az elsődleges cél tehát a győzelem volt, de az sem volt mindegy milyen arányban. A folytatásban ugyanis a 14 csoportból a hat legjobb második azonnal a 32 csapatos egyenes kieséses táblára kerül, a maradék nyolc viszont rájátszás-meccset vív a fennmaradó négy helyért. Mivel egy sima győzelemmel és egy szűk vereséggel vártuk az összecsapást, gyanítható volt, hogy egy újabb 3:0-s siker egyenes ági továbbjutást érhet, de mivel még péntek délelőtt is lesznek csoportmeccsek ezt egyértelműen kijelenteni nem lehetett.
Harczi Zsolt szakmai igazgató nyilván mindezt maga is átgondolta, s ennek tudatában hozta meg döntését a kezdőcsapatról. Az nem lehetett kérdés, hogy András Csaba (világranglista-80.) és Szudi Ádám (466.) ott lesz az asztalnál, nem sokkal a kezdés előtt pedig az is kiderült, hogy mellettük Szántosi Dávid (308.) kapott bizalmat, míg a Puerto Ricó-i válogatott az Angel Naranjo (147.), Enrique Rios (290.), Jabdiel Torres (505.) trióval állt fel.
A tétnek megfelelően feszülten és magyar szempontból nem jól indult az összecsapás, két szett után ugyanis Naranjo 2:0-ra vezetett András Csaba ellen. Első számú játékosunk szerencsére a harmadik játszmától elkapta a fonalat, egyre inkább uralta az asztalt, s végül szép fordítás után 3:2-es sikerrel adta tovább a stafétát Szudinak. A márciusi országos bajnokságon egyesben, párosban és vegyes párosban is aranyérmet szerző 30 éves klasszisunk pedig ott folytatta, ahol András Csaba abbahagyta: az első szettben esélyt sem adott Riosnak arra, hogy akár egy pillanatig is elhiggye, lehet keresnivalója, s ugyan a második etapban volt egy kis hullámvölgy, végül három szettben elintézte a Puerto Ricó-it.
A minél jobb meccsarányhoz szükség volt arra, hogy ifjúsági Európa-bajnokunk, Szántosi Dávid is hozza a maga partiját, s ezzel sem volt gond. Még úgy sem, hogy a balkezes Torres nem adta könnyen magát, de Szántosit nem olyan fából faragták, hogy ettől megijedjen, ha nem is végig volt kiegyensúlyozott, de nagyon akart, voltak is szép megoldásai, s a negyedik szett végén pedig biztossá a magyar válogatott győzelmét.
„Kötelező győzelem volt, bár a mai asztaliteniszben nehéz kijelenteni, hogy bárki elleni is kötelező nyerni. Mindazonáltal jobb csapat vagyunk Puerto Ricónál, a 3:0-s győzelmet pedig nem kell megmagyarázni. A csoportban megszerzett második helyünkkel és ezekkel az eredményekkel nehezen tudom elképzelni, hogy ne kerüljünk egyenes ágon a főtáblára” – értékelt Harczi Zsolt szakmai igazgató.
„Úgy sikerült megszereznem az első győzelmet felnőtt világbajnokságon, hogy nem éreztem annyira komfortosan magam, szerintem nem is játszottam igazán jól, de lényeg, a győzelem és hogy ezzel megszereztük a második helyet a csoportban” – mondta Szántosi Dávid.
„Őszintén szólva ez nem az én napom volt, már délelőtt sem minden úgy alakult, ahogy szerettem volna, ráadásul szerda este a brazilok elleni meccsünk úgy elhúzódott, hogy csak későn kerültem ágyba, emiatt nem is aludtam ki magam rendesen. Talán ezért is indult nehezebben a mérkőzésem, de az elvesztett első két játszma után sikerült megfordítanom a meccset” – tette hozzá András Csaba
Férficsapatunk a végére tehát a lehetőségekhez képest a maximumot hozta ki a csoportkörből: a továbbjutás megvan, a 8:3-as mérkőzésarány pedig több mint biztató, ezzel András Csabáék jó eséllyel egyenes ágon is ott lehetnek a 32-es főtáblán, biztosat azonban csak a péntek délelőtti utolsó csoportmeccseket követően lehet kijelenteni.
ASZTALITENISZ
57. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Férfiak. 4. csoport
Magyarország–Puerto Rico 3:0
András Csaba–Naranjo 3:2 (–8, –10, 8, 4, 6)
Szudi Ádám–Rios 3:0 (8, 10, 8)
Szántosi Dávid–Torres 3:1 (7, –10, 9, 6)
Brazília–Üzbegisztán 3:0
A csoport végeredménye: 1. Brazília 6 pont, 2. Magyarország 5, 3. Puerto Rico 4, 4. Üzbegisztán 3








