147-es brék, O’Sullivan kikapott Thepchaiya Un-Noohtól a World Open döntőjében – videók

A hétszeres világbajnok angol és a thaiföldi rendkívül látványos csatát vívott. A ranglistaversenyeken a 66. döntőjét játszó O’Sullivan megnyerte az első négy frémet, ám a kilencedik játék után már Un-Noohnál volt az előny (5:4). Ezután megint az angol pillanatai következtek, három frémet behúzott, így 7:5-re vezetett. Majd jött a meccs leglátványosabb része, és ebben a thaiföldi játszotta a főszerepet. Sorozatban négy játékot nyert meg úgy, hogy egy 77-es brék után lökött egy 132-es, egy 147-es és egy 131-es pontsorozatot is – utóbbi már a végső győzelmet jelentette az ázsiainak.
A 147 természetesen a maximum bréket jelenti, ugyanakkor a tornán nem ez volt a legnagyobb pontsorozat! A maximum brék azt a játékot jelenti, amelynek során a játékos 15 piros után 15 feketét lök le, majd a táblán maradt hat színes golyót is.
Ugyanakkor matematikailag elképzelhető ennél nagyobb pontszám is a free ball szabály segítségével. Ezt éppen O’Sullivan mutatta be ezen a tornán a Ryan Day elleni meccsén, amikor 153-as, világcsúcsot jelentő pontszámot ért el. Mivel az angol a brék közben kétszer is a rózsaszín golyót lökte le a piros után (tehát csak 13 feketét lökött le a piros golyók után), nem lehetett klasszikus maximum brékről beszélni.
A végjáték:
A 40 éves Thepchaiya Un-Nooh pályafutása során mindössze másodszor nyert ranglistapontokért zajló tornát. Az elsőt még 2019-ben nyerte meg, ez volt a Shoot Out Watfordban.
Thepchaiya Un-Nooh 175 ezer fontot (78.8 millió forint) kapott a mostani diadalért.
SZNÚKER, WORLD OPEN, JÜSAN
Döntő
Thepchaiya Un-Nooh (thaiföldi)–Ronnie O’Sullivan (angol) 10:7








